Mi hoz több szavazatot: a kanáliscső vagy az aszfalt?

A napokban tette közzé az Országos Statisztikai Hivatal (INS) az ország településeinek közművesítésével kapcsolatos adatait. A szennyvízelvezetés és az ivóvízellátás 52,7 százalékos romániai „lefedettsége” nemcsak uniós összehasonlításban lesújtó – ezen a területen is utolsók vagyunk az Európai Unió tagországai között –, az országon belüli megoszlás a megdöbbentőbb: a városokban a családok kilencven százaléka van rákapcsolva közművesítési hálózatokra, míg falvakon ez az arány mindössze tíz százalék.
Az adat annyira megdöbbentő, hogy hosszú oldalakon keresztül lehetne keresni okokat és lehetséges magyarázatokat arra, miért tart itt Románia. Miért ekkora a szakadék falu és város között? Mivel magyarázható a rendszerváltás után egymást követő kormányok faluellenes politikája olyan körülmények között, amikor a legutóbbi népszámlálás adatai szerint a falun élő lakosság az ország összlakosságának a 44 százalékát teszi ki. Abszolút számokban nézve Románia 320 városa zömében közművesített, míg a 13 285 falu megrekedt a két világháború közötti állapotok szintjén.

Az évszázados elmaradottságról szóló kép persze árnyaltabb, mert a rendszerváltás óta rengeteg falusi településen leaszfaltozták a korábbi sártenger útjait, a legtöbb polgármesteri hivatal számára ugyanis ez volt a prioritás. Ez egyrészt az emberek mindennapi közlekedését tette könnyebbé, másrészt kampánycélt is szolgál, hiszen egy aszfaltozott falusi út sokkal látványosabb, és sokkal több szavazatot hoz, mint a földbe rejtett kanáliscső. A hivatalos adatok tanúsága szerint az országon belüli megoszlás igen eltérő. Bukarest és közvetlen vonzáskörzete után az erdélyi megyék teljesítettek a legjobban: a statisztikai hivatal szerint a Maros, Brassó, Kovászna, Hargita, Fehér és Szeben megyéből álló közép-romániai régió a második az országos listán, amelyet Erdély másik két régiója követ, a sor végén pedig az észak-moldvai és az olténiai települések kullognak. Ezzel együtt az erdélyi helyzet sem rózsás, hiszen itt is elsősorban a városok számára biztosított mindenféle civilizációs kényelem.

Hírdetés

Ezekből az adatokból sok minden kiolvasható, de leginkább az, hogy a romániai falu és a város közötti szakadék továbbra is mélyül. Szakemberek szerint az országban csak a nagyvárosok vonzáskörzetéhez tartozó falvak – a városok tulajdonképpeni „hálószobái”, ahova az emberek aludni járnak haza – korszerűsödnek, mert a munkahelyük és gyerekeik iskoláztatása miatt ezer szállal kötődnek a közeli városhoz. Az aktív lakosság továbbra is elhagyja a falut, vagy csak lakhatási kényszerből telepszik ott le: az elmúlt harminc év tapasztalata alig különbözik a rendszerváltás előtti kommunista korszaktól, amikor a kényszerszövetkezetesítés után, a hatvanas és hetvenes években beindult exodus a városokba kényszeríttette a vidék lakosságát. Ez a trend ma is él, az egymást váltó kormányok pedig alig tettek valamit ennek megváltoztatásáért.

Nem véletlenszerűen alakult ki tehát a mai falu általános helyzete. A falun maradt idősebb réteg nyugdíjból tengeti hétköznapjait, és már annyira megszokta és elfogadta a helyzetét, hogy nem is lázadozik ellene. Az igényesebb fiatal réteg menekül innen, aki meg maradt, az túl kevés erőt képvisel ahhoz, hogy érdemben tehetne a politikusok közömbössége ellen. Mert lássuk be, a legtöbb faluban – ahol semmi nem mozdul ezen a téren – elsősorban a helyi polgármester, a helyi önkormányzati vezetés a hibás. Románia 2007-es uniós csatlakozása óta hatalmas pénzek állnak a helyi önkormányzatok rendelkezésére közművesítésre is. Amelyik helyi vezető élt a lehetőséggel, ott szinte városi környezetet sikerült kialakítania, nagyvárosoktól távol is. A többségre azonban nem ez a jellemző. Könnyebb állandóan panaszkodni, hogy sok helyen a közvilágítás kifizetésére sincs pénz, nemhogy csatornázásra vállalkozhatnának.

A mentalitásváltásra még várni kell, és félő, hogy addig sok falu teljesen kiürül. Ez rengeteg erdélyi magyar falut érint, ami magyar politikusaink közös felelőssége is.


Forrás:kronika.ro
Tovább a cikkre »