Már tíz éve, hogy elhunyt "vargazoli"

Már tíz éve, hogy elhunyt "vargazoli"

Tíz évvel ezelőtt ezen a napon hunyt el a Ferencváros legendás futballistája, Varga Zoltán.

A hatvan feletti ferencvárosi szurkolók eskü alatt vallják, csak Albert Flórián tudása volt a „szőke nyolcaséhoz” mérhető a klub hatvanas évekbeli csillagai közül. Varga Zoltán, vagyis hát „vargazoli”, hiszen minden rajongó így hívta, csupán 23 éves koráig játszott a zöld-fehéreknél, de ebbe is „belefért” négy bajnoki cím (1963, 1964, 1967, 1968), VVK-győzelem (1965) és még egy VVK-döntős szereplés (1968) is.

Szinte páratlan rúgótechnikával, nagyszerű fejelőtudásával kápráztatta el a játékát figyelőket. Szenzitív lelkű, érzékeny játékos volt.

Első A-válogatottbeli szereplésével Spanyolországban azonnal a kontinensbajnokság bronzérmese lett, ellenben az utolsó válogatott meccsén elszenvedett vereséggel nem jutott be Sós Károly válogatottja az 1968-as kontinensbajnokság négyes döntőjébe. Válogatottbeli karrierje így Eb-mérkőzéstől Eb-mérkőzésig tartott.

Hírdetés

Nem játszó tartalék volt az 1966-os angliai világbajnokságon. 1964-ben tagja volt Lakat Károly Tokióban olimpiai bajnoki címet nyerő csapatának (csak a marokkóiak elleni csoportmérkőzésen lépett pályára), négy évvel később, Mexikóban – mivel muszáj volt egy meghatározott határnap előtt „disszidálnia” az éppen Hollandiában tartózkodó felesége miatt – az első meccs előtt cserben hagyta a csapatot.

Noha eleinte Belgiumban akarta folytatni a pályafutását, de a FIFA-eltiltás után a berlini Herthában kapott szerződést.

Akadt egy nagyszerű idénye, de aztán belekeveredett a Bundesliga történetének legnagyobb botrányába, amiért örökös eltiltást kapott. Soha többé nem játszhatott a szövetségi ligában, csak később annak második osztályában. Így előbb Skóciába, majd a Johan Cruyff utódát kereső Ajaxhoz vezetett az útja, aztán ismét az NSZK-ban, végül Belgiumban futballozott. Fájdalom: nem tudta befutni azt a karriert külföldön, amire technikai tudása, virtuozitása képessé tette.

Dolgozott az NSZK-ban is edzőként (BV Brambauer 1978–1981, Preusser Münster 1981–1983, MTV Ingolstadt 1983, MSV München 1991–1993), de pályafutása újrakezdődött, amikor hazatért a Ferencvároshoz. A zöld-fehéreket dirigálta 1996–1997-ben, a Kispest-Honvédot 1997 őszén, a Dunaferrt 1998–1999-ben, a Diósgyőrt 2000-ben, majd 2001-ben és 2003-ban a Győri ETO szakmai igazgatója volt.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »