Közel száz székesfehérvári programot kínálnak a Múzeumok Éjszakáján

Közel száz székesfehérvári programot kínálnak a Múzeumok Éjszakáján

Az idén június 22-én megrendezendő Múzeumok Éjszakája Székesfehérváron és környékén várható programjairól tartottak sajtótájékoztatót június 11-én a székesfehérvári püspökség dísztermében. Spányi Antal megyéspüspök és Cser-Palkovics András polgármester ismertette a tervezett helyi eseményeket, melyek idei fő tematikája a digitalizáció és az utazás lesz.

A sajtótájékoztatón a főpásztor visszaemlékezett arra, hogy 2008. június 17-én a püspöki palota dísztermében hirdették meg először a közösen megszervezett székesfehérvári Múzeumok Éjszakája rendezvényt. „Túlzás nélkül mondhatom, hogy városunk egyik legfontosabb kulturális eseményévé nőtte ki magát az először négy intézmény összefogásával megvalósított programsorozat.” Azóta huszonhat szervezet és intézmény vett részt a szervezésben, s a Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata támogatásával megvalósított programokon több mint negyvenötezer látogatónak szereztek maradandó kulturális élményt.

Az összefogás a partnerek között azt is eredményezi, hogy Fehérvár Szabadbattyánnal, Táccal, Pákozddal és Herenddel is együttműködik a Múzeumok Éjszakáján – mondta el a megyéspüspök. Arról is tájékoztatott, hogy idén tizenhat székesfehérvári és vidéki szervezet fogott össze, hogy közel száz program keretében a látogatóknak minőségi kulturális kikapcsolódást nyújtsanak. Székesfehérvár, Pákozd és az idei évtől már Gorsium és Szabadbattyán között is ingyenes buszjáratok közlekednek. A rendezvényeket kizárólag karszalaggal lehet látogatni. A karszalagok minden helyszínen belépőként, a helyi buszjáratokon pedig menetjegyként használhatók.

2019-ben a Múzeumok Éjszakája programsorozat központi témája a digitalizáció és az utazás – emelte ki a főpásztor. „Talán túlzás nélkül mondhatom, hogy e két fogalomnál jobban semmi sem írja le korunk embere életének kereteit. A napi mobilitás mellett a távoli utazás ma már szinte mindenki számára elérhetővé vált. Az internet segítségével pedig egy számítógép vagy okostelefon használatával virtuálisan a világ szinte bármilyen tájára ellátogathatunk, anélkül, hogy egy lépést is tennénk. A digitalizáció és az utazás hatalmas lehetőségeket, de egyben kihívásokat is jelent. Bölcsen járunk el, ha a technikai eszközök rohamos fejlődésének ünneplése mellett észben tartjuk, hogy az emberi lélek változatlan. Lelkünk éppoly érzékeny és törékeny valóság, mint az emberiség történetében bármikor. Vigyázzunk rá, ne hagyjuk, hogy felgyorsult, rohanó világunk visszavonhatatlan nyomot hagyjon rajta!” – fogalmazott Spányi Antal püspök.

„Sokszor jogos vita folyik arról, hogy egy-egy fesztivál mit üzen, és milyen értékekkel bír, amiből sok esetben érdemes is tanulni. Azonban, ha van rendezvény, aminél ilyen vita nincs, az a Múzeumok Éjszakája, ami arról szól, hogy mire is lehetünk büszkék” – hangsúlyozta Székesfehérvár polgármestere, Cser-Palkovics András, aki mindenkit meghívott a Múzeumok Éjszakája nyitó rendezvényére.

Június 22-én 18 órakor adják át a székesegyház körül megújult II. János Pál Pápa teret, melyet a megyéspüspök áld meg. A tér nemcsak Fehérvár, hanem a magyarság történelme szempontjából is fontos hely – emelte ki ezzel kapcsolatban a polgármester.

Hírdetés

A tájékoztatón Smohay András múzeumigazgató ismertette, hogy 2018-ban több mint 5700 látogatója volt a Múzeumok Éjszakája fehérvári programjainak. A karszalagokból befolyt összegből tavaly 843 diáknak biztosítottak lehetőséget, hogy megtekinthessék a fehérvári múzeumokat. Az Egyházmegyei Múzeum igazgatója kiemelte, hogy rengeteg háttérmunka és egyeztetés szükséges ahhoz, hogy létrejöhessenek a programok az év legrövidebb éjszakáján, amely a Fehérvári Programszervező Iroda munkatársainak, Benkő-Igaz Krisztina szakmai vezető irányításának köszönhető. Nagyon sok különleges programot – koncerteket, bemutatókat, előadásokat – szerveznek ilyenkor, de a legnépszerűbbek a tárlatvezetések.

Az érdeklődők több, az országos tematikához tökéletesen illeszkedő programot is találnak az idei székesfehérvári események között. Ezek közül kiemelkedik a néhány hete megnyílt Ikarus-kiállítás, mely közelmúltunk és jelenünk utazásainak felejthetetlen eszközét, a magyar buszt mutatja be.

A rendezvénysorozat történetében először fordul elő, hogy egy székesfehérvári intézmény más helyszínen mutatkozik be: a Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeum idén Herenden fogadja a Múzeumok Éjszakája látogatóit, akik a Porcelánmanufaktúra vendégei lesznek.

Forrás: Székesfehérvái Egyházmegye

Fotó: Varga Mátyás

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »