Kiderült, megáll-e a Forma-1-es szezon, ha koronavírusos lesz egy pilóta

Kiderült, megáll-e a Forma-1-es szezon, ha koronavírusos lesz egy pilóta

A sorozatot irányító Chase Carey öntött tiszta vizet a pohárba.

Az amerikai üzletember erről azok után beszélt, hogy az F1 kereskedelmi jogait birtokló Liberty Media kedden közzétette a világjárvány miatt csak júliusban elrajtoló idény első nyolc versenyhétvégéjének dátumát.

A szezon március 15-én, Ausztráliában kezdődött volna, de a melbourne-i versenyt néhány órával a rajt előtt törölni kellett, mert a McLaren-csapat egyik tagjának pozitív lett a vírustesztje.

“Ha egyetlen személy akad, aki fertőzött, az nem vezet majd a futam törléséhez – jelentette ki Carey. – Az istállókat arra ösztönözzük, dolgozzanak ki eljárást arra az esetre, ha valakit karanténba kell helyezni és helyettesíteni kell.”

Ha egy csapat nem tud elindulni az adott versenyen, attól azt még nem fogják törölni vagy elhalasztani. “Amennyiben egy pilóta a fertőzött, a csapatoknak van tartalék pilótája” – fogalmazott Carey.

Hírdetés

A tervek szerint a futamokat alapvetően nézők nélkül rendezik meg, a csapatok charterjáratokon utaznak egyik helyszínről a másikra, és a szurkolóktól, helyi lakosoktól elzárva szerepelnek majd. Carey megfogalmazása szerint

“buborékban fognak tevékenykedni”.

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) által is elfogadott naptár szerint július első két hétvégéjén az osztrák Spielbergben, a Red Bull Ringen két versenyt is rendeznek, majd a csapatok Magyarországra utaznak.

A július 19-i mogyoródi futam után két héttel Nagy-Britannia következik, Silverstone-ban szintén két egymást követő hétvégén versenyez a mezőny, amely aztán Spanyolországba, Belgiumba és Olaszországba látogat el szeptember elejéig.

A keddi közleményben hangsúlyozták, az elmúlt két hónapban a Forma-1 vezetése a FIA-val, a tíz csapattal, valamint a partnerekkel és az egyes országos illetékes hatóságaival együttműködve dolgozott azon, hogy elfogadjon egy olyan módosított naptárat, amely lehetőséget teremt a versenyek biztonságos megrendezésére. Hozzátették, a koronavírus-járvány nemzetközi jelenléte és terjedése miatt a további részletek, valamint a naptár fennmaradó részének kidolgozása a következő hetekben, várhatóan június végéig történhet meg, és a Liberty Media reményei szerint 15-18 futamra sor kerülhet a mostani idényben, amely decemberben érhet véget.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »