Jön a szakállas ferde hajlamú – de mi is ott leszünk!

Az idei Budapest Pride sztárfellépője Conchita Wurst lesz – jelentették be a szervezők pénteken. A felvonulás pontos időpontja még nincs meg, de az biztos, hogy az előadó június 7-én lép majd fel a Budapest Parkban. A rendezvény ezzel kilép a megszokott színteréről.

„A Budapest Pride Fesztivál csúcspontja a felvonulás és az esti Rainbow Party. Mi idén is a szabadságra hangolunk, mert rendületlenül hiszünk benne. Hiszünk abban, hogy együtt képesek vagyunk megvalósítani az álmainkat. Tavaly sikerült kordonok nélkül, szabadabban felvonulni, idén bulizni is Budapest legnagyobb szabadtéri koncerthelyszínén fogunk!” – írták a szervezők is a Facebookon.

Conchita Wurst a 2014-es Eurovíziós Dalfesztivál nyerteseként vált ismertté.

A neoliberalizmus, az 1968-os események nyomán kinőtt kultúrmarxizmus sikeresen bontotta le Nyugat-Európában az emberben meglévő természetes kereteket. Előbb kiölte a lelkekből az istenhitet, melynek folytán kikezdte az európai ember identitását, a nemzeti hovatartozást túlhaladottá nyilvánította, most pedig halad tovább, lépésről-lépésre, a hagyományos nemi kereteket igyekszik elpusztítani.

Tőlünk nyugatra ez már olyan sikeresen működik, hogy Ausztria színeiben egy ferde hajlamú egyed, transzvesztita, tulajdonképpen egy szakállas nő képviselte nyugati szomszédainkat az Eurovíziós Dalfesztiválon. Az, hogy léteztek betegségek, mióta az emberiség létezik, nyilvánvaló. A homoszexualitás és más aberrált nemi torzulások mind-mind ebbe a kategóriába tartoznak. Ezeken az embereken segíteni kell, nem pedig divatot csinálni belőle.

Mert itt erről van szó, egy egészségtelen és beteg állapotot természetessé avanzsálni, ezzel párhuzamosan pedig megkérdőjelezni, támadni és elpusztítani a hagyományos, keresztény családmodellt.

Ezért szól jóval többről Conchita Wurst budapesti fellépése, minthogy csak egy torzult nemi identitású művész fellép a magyar fővárosban. Óriási a szimbolikus jelentése, ha szó nélkül hagyjuk. De nem fogjuk hagyni! A realista jobboldal – és reményeink szerint a teljes magyar patrióta közösség is – fel fogja emelni a szavát ez ellen. Conchita Wurst nem számíthat a nyugatihoz hasonló fogadtatásra nálunk, mellyel üzenni fogunk azoknak a nemzetközi erőknek, akik hazánkat stabilitását is igyekeznek felforgatni.

Magyarországon nem lesz buziházasság, nem lesz hivatalosan bejegyzett harmadik nem, nem lesz pedofília relativizálás, a deviánsoknak pedig nyáron meg fogjuk mutatni azt, hogy hová valók. Készüljetek!

írta: Lantos János, Erő és Elszántság, Erő és Elszántság elnökségi tag


Forrás:betyarsereg.hu
Tovább a cikkre »