Iskolabusszal a losonci Kármán József Alapiskolába

Iskolabusszal a losonci Kármán József Alapiskolába

Az idei tanévtől kezdve két iskolabusz szállítja a kisdiákokat a losonci Kármán József Alapiskolába. A Rákóczi Szövetség támogatásának köszönhetően ezáltal még vonzóbbá vált az intézmény a szülők számára.

Csúsz Péter igazgató elmondta, az idei év legnagyobb feladatának azt tekinti, hogy minél több diáknak biztosíthassák az anyanyelvi oktatás előnyeit.

Ez mellett természetesen azt is meg kell említeni, hogy a biztonságos, ajtótól ajtóig való szállítás olyan szolgáltatás, ami vonzóvá teszi ennek teljeskörű kiszélesítését.

További célkitűzéseink között mindig is az első helyen állt a kilencedikes diákok felmérőjén a lehető legjobb eredményt elérni. Magyar nyelvből mindig az országos átlagot érjük el, tehát a cél ennek meghaladása lesz, hasonlóképpen, mint a matematikánál, szlovák nyelvből viszont mindig az országos átlag felett vagyunk, tehát a célunk idén sem lehet kevesebb” – nyilatkozta, hozzátéve: rendezvényekből sem lesz hiány.

Szeretnénk idén egy szép karácsonyi gálaműsort készíteni, amit a szülőknek december 16-án fogunk bemutatni a losonci kultúrházban. Testvériskolánk diákjait fogadjuk Pápáról még most szeptemberben, júniusban pedig mi megyünk Pápára a város által megrendezett miniolimpiára. A rengeteg aktivitás mellett talán ezeket szeretném kiemelni”

Hírdetés

– mondta.

Úgy véli, az idei év legnagyobb kihívását a költségvetés fogja jelenteni, a berobbant energiaárak miatt.

„A mi iskolánkban gázzal fűtünk, 30 fűtőtestről van szó, ami nem kis költséggel jár. A villanyfogyasztás is magas, hiszen nem csak a világításról beszélünk, hanem 45 számítógép használatáról is. A tanítás költségein viszont spórolni nem lehet, a cél az ésszerű használat! A magunk részéről mindent megteszünk, de a modern eszközök használata elengedhetetlen a mai korban” – magyarázta.

A költségcsökkentést a fogyasztás szigorú ellenőrzésével kívánják elérni, ami természetesen nem mehet a tanítás rovására.

„Az biztos, hogy a gyerekek fázni nem fognak, azt nem engedhetjük meg. Takarékoskodni másképp is lehet, pl. a tantermek hatékony kihasználásával” – emelte ki.

„Ami a döntésig ráfizetés, azt a város vezetése meg fogja oldani” – zárta Csúsz Péter.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »