Idén előre megkapják mezőgazdasági támogatásaikat a romániai gazdák

Idén előre megkapják mezőgazdasági támogatásaikat a romániai gazdák

Idén előre megkapják mezőgazdasági támogatásaikat a gazdák – jelentette be csütörtökön Viorica Dăncilă miniszterelnök.
A miniszterelnök a kormányülés kezdetén beszélt arról, hogy az idei évben a mezőgazdászok előre megkapják a mezőgazdasági támogatásaikat. Dăncilă megjegyezte, hogy tavalyi időben kifizették a szubvenciókat, 2016-ban azonban nem így történt.

„Február 3-án Románia számláira 400 millió euró érkezett, ez az összeg az Európai Mezőgazdasági Garanciaalapba befizetett összegek megtérítése és a 2017 decemberére vonatkozó összeg. Ezek hozzáadódnak a január 5-én átutalt 660 millió euróhoz. Ez már több mint egymilliárd eurót jelent a romániai mezőgazdászok számára, és az 1,8 milliárd eurós maximálisan jóváhagyott összeg 60 százalékát teszi ki” – idézte az Agerpres hírügynökség a miniszterelnököt.

A kormányfő szerint eddig 1,3 milliárd eurót utaltak át a gazdáknak, ez a keret 70 százalékát teszi ki.

Az idézett forrás szerint 885 ezer gazda igényelt támogatást, közülük 723 ezren már megkapták a szubvenciókat. Nelu Barbu kormányszóvivő ugyanakkor a kabinet ülését követően elmondta, egy csütörtökön elfogadott kormányhatározat értelmében 2018-ban is részesülhetnek a mezőgazdászok gázolaj-támogatásban. A mezőgazdaságban felhasznált gázolaj utáni jövedéki adó visszatérítésére szolgáló alap 320 millió lej, amit az állami költségvetésből különítenek el. A gázolaj-támogatás mértékéről a mezőgazdasági és vidékfejlesztési minisztérium dönt.


Forrás:kronika.ro
Tovább a cikkre »