Hungarikum lett a máriapócsi nemzeti kegyhely és búcsú, az 1568-as vallásszabadsági törvény, a karikás ostor, továbbá 11 új elemmel bővült a Magyar Értéktár – jelentette be a Hungarikum Bizottság keddi ülése utáni sajtótájékoztatón Budapesten az agrárminiszter.
Nagy István szerint a Hungarikumok Gyűjteménye olyan elemekkel gyarapodott, amelyre a magyarság mindig büszke lehet.
Máriapócs a leglátogatottabb kegyhelye az országnak, évente több mit félmillióan keresik föl, II. János Pál pápa is meglátogatta. A település templomát 2005-ben Erdő Péter budapest-esztergomi érsek nemzeti szentéllyé nyilvánította – tette hozzá.
A tárcavezető szerint az erdélyi Tordán 1568-ban tartott országgyűlés olyan törvényt hozott, amely az akkori Európában példátlan mértékben biztosította a vallásszabadság jogát, és évszázadokra biztosította a békés felekezeti együttélést.
A karikás ostor – mint fogalmazott – a magyar népművészet kiemelkedő értékeként, a pásztorművészet jeles hagyatékaként került a Hungarikumok Gyűjteményébe. Kidolgozására a készítőik különös gondot fordítottak, ezért vitathatatlanul helye van a nemzeti értékek között – indokolta a döntést.
A Magyar Értéktár bővítését a kiemelkedő nemzeti értékek felügyeletéért felelős miniszteri biztos ismertette.
V. Németh Zsolt a közölte, hogy a Hungarikum Bizottság döntése alapján egyedi elbírálás nélkül része a Magyar Értéktárnak a Magyar Örökség Díj kitüntetettjeinek lezárt életműve, az uniós oltalom alatt álló, földrajzi árujelzővel rendelkező termékek és az EU által elismert hagyományos különleges termékek.
A miniszteri biztos szerint a korábbiakhoz hasonlóan a Magyar Értéktár új elemei is egyedi, vonzó magyarságképet jelenítenek meg. Kiválasztásuk fontos szempontja, hogy ne csak a magyarság múltjára, hanem a jelenére is utaljanak – tette hozzá.
(mti/Felvidék.ma)
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »