Hétfőre halasztották a női döntőt Cancúnban

Hétfőre halasztották a női döntőt Cancúnban

Az amerikai Jessica Pegula jutott be elsőként a döntőbe a Cancúnban zajló női tenisz-világbajnokságon.

Az amerikai játékos honfitársát, a US Open-győztes Coco Gauffot verte 6:2, 6:1-re a szombati elődöntőben.

A fináléban a világelső Arina Szabalenka vagy Iga Swiatek lesz az ellenfele, a fehérorosz és a lengyel teniszező csatája eső miatt az első szett elején félbeszakadt és vasárnap folytatják. Emiatt a szervezők úgy döntöttek, hogy hétfőre halasztják a döntőt.

Hírdetés

Pegula veretlenül került a négy közé, ahol ismét bizonyította, hogy bombaformában van, a 64 perces mérkőzésen hatszor is elvette riválisa – egyben jó barátnője – adogatójátékát, a sajátját pedig csak egyszer vesztette el.

Sloane Stephens 2018-as menetelése óta először lesz amerikai döntős az évzáró tornán.

A keménypályás viadal összdíjazása kilencmillió dollár (3,1 milliárd forint), ebből a győztes – amennyiben egyetlen mérkőzést sem veszít – a trófea mellett hárommilliót vihet haza.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »