Hétfőn dől el, kik az MSZP elnökjelöltjei

Hétfőn dől el, kik az MSZP elnökjelöltjei

Az MSZP tisztújítását előkészítő jelölőbizottság hétfőn és kedden ülésezik, ekkorra dől el, kik lesznek az ellenzéki párt elnökjelöltjei a június 17-i tisztújító kongresszuson – közölte a testület vezetője csütörtökön.

Szabó Vilmos azt mondta, jelenleg öten (Bródy Gábor, Kunhalmi Ágnes, Mesterházy Attila, Szanyi Tibor és Tóth Bertalan) aspirálnak a pártelnöki posztra.

Hozzátette: a pártelnökségre pályázóknak össze kell gyűjteniük 1500 párttag támogató aláírását és politikai programjukat tartalmazó pályázatot is be kell nyújtaniuk, valamint meghallgatja őket a jelölőbizottság.

A bizottság tesz javaslatot a kongresszusnak arra, hány tagja legyen az országos elnökségnek (tizenegy-tizenöt fő lehet), hány elnökhelyettest, alelnököt válasszanak.

Hírdetés

Javaslatuk kialakításához a megyei szervezetek és a pártelnökjelöltek véleményét is figyelembe veszik – jelezte.

Az MSZP jövő vasárnap tartja tisztújító kongresszusát. A párt elnöksége az áprilisi országgyűlési választás után lemondott, de ettől függetlenül is tisztújítást kellett volna tartani idén, mert legutóbb 2016-ban volt tisztújító kongresszus és a párt vezetőinek megbízatása két évre szól.

A kongresszus – a párt legfelső döntéshozó szerve – választja meg az elnökség tagjain kívül az MSZP választmányának elnökét, az országos etikai és egyeztető bizottság elnökét, a központi pénzügyi ellenőrző bizottság elnökét és tagjait, valamint az etikai és fegyelmi ügyek tanácsa elnökét és tagjait.

(MTI)


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »