A Szentszék ma hivatalosan bejelentette, hogy Ferenc pápa 2021. szeptember 12-én Budapestre látogat és részt vesz az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus záró szentmiséjén.
Erdő Péter bíboros, prímás a bejelentés után elmondta: „A katolikus hívek közössége nagy örömmel és szeretettel várja a Szentatya érkezését. Imádkozunk azért, hogy látogatása számunkra a remény és az újrakezdés jele legyen a járványhelyzet enyhülésével.”
Így volt ez a legutóbbi kongresszus esetében Cebuban is, ahova videóüzenetet küldött Ferenc pápa. Utoljára 21 évvel ezelőtt II. János Pál pápa vett rész a világeseményen, amelyet akkor Rómában rendeztek meg.
Magyarországon 25 éve volt legutóbb pápalátogatás, 1996-ban II. János Pál pápa csak átutazóban volt Budapesten, akkor Pannonhalmát és Győrt látogatta meg.
(Sajtóközlemény/Felvidék.ma)
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »