Csütörtökön indul a regisztrált legidősebbek oltása a háziorvosoknál és a kórházi oltópontokon – közölte a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára, az oltási munkacsoport vezetője a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján kedden.
A hűtőben az amerikai Moderna cég koronavírus elleni oltóanyaga Békéscsabán, a Békés Megyei Kormányhivatal Közegészségügyi-Járványügyi Szakügyintéző osztályán 2021. február 2-án. MTI/Lehoczky Péter
György István a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára, az oltási munkacsoport vezetője a napi tájékoztatón elmondta, hogy az első két, a koronavírussal legveszélyeztetettebb csoport – az egészségügyi dolgozók, valamint az idősotthonokban, szociális intézményekben dolgozók és élők – beoltását lezárták. Az egészségügyi dolgozók elsöprő többségét, 93 százalékát beoltották, az idősotthonokban több mint 82 ezer dolgozó és gondozott kapta meg a koronavírus elleni vakcinát.
Hangsúlyozta: azok is megkaphatják a vakcinát, akik ebben a két csoportban nem kérték és később jelzik az igényüket.
A héten kezdődő új oltási szakasszal összefüggésben György István hangsúlyozta: az érintetteket már vélhetően értesítette is a háziorvosuk, de kedden vagy szerdán keresni fogja őket.
Az amerikai Moderna cég újonnan érkezett, koronavírus elleni vakcinái egy teherautóban a Budapest Főváros Kormányhivatala Népegészségügyi Főosztályának épületénél 2021. február 2-án. MTI/Mihádák Zoltán
Üzletekben, vendéglátó- és szálláshelyeken nem volt szükség rendőri intézkedésekre hétfőn
Az üzletekre, a vendéglátóhelyekre, a szálláshelyekre, valamint a szabadidős létesítményekre vonatkozó korlátozások megszegése miatt hétfőn nem kellett intézkedni a rendőröknek – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs keddi online sajtótájékoztatóján.
Gál Kristóf alezredes elmondta: a maszkviselési kötelezettség figyelmen kívül hagyása miatt hétfőn 213-szor intézkedtek a rendőrök. Közterületen 198-an, tömegközlekedési eszközökön és azok várakozóhelyein négyen, egyéb, a rendeletben szereplő zárt helyeken pedig tizenegyen szegték meg hétfőn a maszkviselési szabályokat – ismertette.
Hozzátette: a védelmi intézkedésekről szóló kormányrendelet tavaly szeptember 21-ei hatályba lépése óta 22 763-szor intézkedtek maszkviselési szabályok megsértése miatt.
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »