A magyar Szent Koronát az elmúlt évszázadokban sok helyen őrizték és gyakran kalandos körülmények között vitték egyik városból a másikba, de számtalan esetben külföldre is. Az egyik legrészletesebb – akár vallomásnak is beillő –, adatgazdag beszámoló a korona 1440 februárjában történt ellopásáról szól.
Ezt maga a tett megszervezője és az események főszereplője, Erzsébet királyné (Luxemburgi Zsigmond és Cillei Borbála lánya) első udvarhölgye, Kottaner Jánosné (1400 körül – 1470 után) mondta tollba később, és ezt az eredetileg német nyelvű szöveget tekintik az első magyarországi memoárnak. A terjedelmes irományt persze nem ismertethetem részletesen, csupán a legfontosabb momentumokat ragadnám ki.
A korona ellopásának ötlete az özvegy Erzsébet királynétól származik, aki negyedik gyermekével volt várandós és reményei szerint egy fiút hordott a szíve alatt.
Férje, Albert (az első Habsburg a magyar trónon) csak két évig uralkodott és 1439. október 27-én vérhasban elhunyt, ami azonnal megosztotta a magyar főurakat, hiszen a király fiúörökös nélkül költözött a másvilágra, így dönteni kellett az utódjáról. Sokan I. Ulászló lengyel királyt látták volna szívesen a magyar trónon és azt szorgalmazták, hogy a megözvegyült királyné menjen hozzá feleségül, ő azonban arra gondolt, hogy születendő gyermekét illeti a magyar trón.
Mivel a magyar királyokat a hagyomány szerint a Szent Koronával koronázták és ez volt a legitimitás biztosítéka, utasította udvarhölgyét, hogy szervezze meg az akkor a visegrádi várban őrzött korona ellopását, amiben természetesen többen is közreműködtek és időnként olyan helyzeteket is átéltek, amikor csak kevésen múlt, hogy rajta kapják őket. A királyi koronát egy párnába rejtve sikerült kicsempészni a várból. Maga Kottanerné sűrűn emlegeti az Isten csudatételét és az ördög sikertelen igyekezetét, nyilván azokra a szerencsés véletlenekre is célozva, amelyek eredményeként a korona végül Erzsébet királyné birtokába került.
Az egyik legkritikusabb pillanat az volt, amikor királyné és népes kísérete a zajló Dunán kelt át, hogy Komáromba jusson.
Több dereglye is felborult, de végül mindenki szerencsésen partot ért és a korona sem merült el a jeges árban. Erzsébet minden áron Pozsonyba, majd onnan Bécsbe szeretett volna eljutni, de udvarhölgye rávette, hogy pihenjen meg, hiszen a gyermeke világra jöttéig csupán néhány nap volt hátra. És valóban, a kisded 1440. február 22-én Komáromban megszületett és a keresztségben a László nevet kapta. Miután apja már nem élt, így gyakran Utószülött Lászlóként is említik.
Közben folyt a politikai csata a két párt között és sokan színlelték is a királyné iránti hűségüket, miközben a lengyel király trónra ültetését szorgalmazták.
Erzsébet joggal gondolta, hogy mihamarabb meg kellene a csecsemőt koronázni, de ezt Székesfehérvárott kellett végrehajtani. Ezért egy újabb kalandos utazás kezdődött, ami akár több részt is megtölthetne egy akciódús filmsorozatban. Igaz csak a korona volt Erzsébet birtokában, az egyéb koronázási jelvények Visegrádon maradtak. Nem sokkal László megkoronázása után I. Ulászlót is megkoronázták és a következő években ő volt az ország tényleges uralkodója.
A csecsemő királyt Kottanerné Sopronba menekítette, Erzsébet pedig szorult anyagi helyzetében 2500 aranyért elzálogosította Frigyes német-római királynak a magyar koronát,
amit csak nagy áldozatok árán sikerült Hunyadi Mátyásnak 1463-ban visszaváltania. I. Ulászló 1444-ben meghalt, de Utószülött (V.) László ténylegesen csak 1453-tól uralkodott, és 1457-ben fehérvérűségben elhunyt.
Megjelent a Magyar7 2021/43. számában.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
