A napelemprogram „sötét oldala”: újabb akadályt gördítettek a pályázók elé

A napelemprogram „sötét oldala”: újabb akadályt gördítettek a pályázók elé

Derült égből villámcsapásként érte a Zöld Ház napelemprogramban pályázó magánszemélyeket és a pályázatot lebonyolító cégeket, hogy kedden egyik percről a másikra jóváhagyott státusba kerültek a szeptember 10-én feltöltött iratcsomók, ez pedig az jelenti, hogy már egy hónap sem áll a rendelkezésükre, hogy beszerezzék az áramszolgáltatótól a visszatáplálási engedélyt. A lépés újfent felveti a csalás gyanúját.
Újabb nehezítéssel szembesültek a Zöld ház napelemprogramban pályázó magánszemélyek és a pályázatot lebonyolító cégek: sokuknak már december 6-áig be kell szerezniük az áramszolgáltatótól a visszatáplálási engedélyt (aviz tehnic de racordare – ATR). Az új határidő azért nehezítő körülmény, mert a kiírásban az szerepelt, hogy ezt a dokumentumot 90 nap alatt kell felmutatni annak érdekében, hogy a pályázatot érvényesnek tekintse a lebonyolító Környezetvédelmi Alap (AFM). Ezt mindenki úgy tekintette, hogy a feltöltött pályázatok elvi jóváhagyása után számítják a 90 napos határidőt, azonban

az AFM legújabb döntése a számításokat keresztül húzta, és a pályázóknak csak szűk négy hetet hagyott, hogy beszerezzék ezt az engedélyt.

Mint András Lehel, a programban részt vevő székelyudvarhelyi székhelyű Melinda-Impex Install Kft. vezérigazgatója a Krónikának elmondta, kedden este szembesültek azzal, hogy a szeptember 10-én feltöltött iratcsomóik egyszerre státust váltottak a rendszerben, feltöltöttből már jóváhagyottként jelennek meg, és arról tájékoztatták őket, hogy a 90 napot a feltöltés időpontjától számítják, tehát legkésőbb december 9-ig be kell mutatni a visszatáplálási engedélyt. „Szeptember 10-én felfüggesztették az iratcsomók feltöltését. Eltelt közel két hónap, és nem jelezték, hogy esetleg készülni kellene a további engedélyek beszerzésével. A programban részt vevő kivitelező cégek képviselőitől hasonló visszajelzések érkeznek. Felháborítónak tartjuk, és el vagyunk keseredve” – panaszolta lapunknak András Lehel. Hozzátette,

kevés az esélye annak, hogy ilyen rövid idő alatt az áramszolgáltató kiállítja az engedélyeket,

ennek pedig az lehet a következménye, hogy akik nem tudják beszerezni, elveszítik a támogatás lehetőségét, a már feltöltött iratcsomóik érvénytelenné válnak.

Az érintett vállalkozó szerint az sem kizárt, hogy akik esetleg bennfentes információval rendelkeztek, nem vártak a jóváhagyással, hanem az elmúlt két hónapban már megtették a szükséges lépéseket, kérvényezték az engedélyt, a többség azonban az elvi jóváhagyásra várt. Ennek ellenére arra biztatják azokat a magánszemélyeket, akiknek sikerült feltölteni a pályázatát, hogy próbálják meg beszerezni az engedélyt. András Lehel elmondta, ez a pályázók kötelezettsége, ám például a székelyudvarhelyi cég próbálja segíteni ügyfeleit ebben a folyamatban. A napokban kiküldenek egy részletes tájékoztatót a következő tennivalókról, hogy minél gyorsabban léphessenek.

Hírdetés

Amint arról korábban beszámoltunk, a pályázati alapok a november 6-ai újraindításkor az ország minden régiójában órák alatt elfogytak, jelenleg még csak a Bukarest-Ilfov régióban van 27 millió lej lehívható összeg.  András Lehel rámutatott, a megmaradt pénz újracsoportosításáról nem kaptak tájékoztatást, azonban ha ezen a december 6-ai határidőn utólag nem módosítanak, újabb pénzek szabadulnak fel, mert a pályázók egy része nem tudja beszerezni ennyi idő alatt az engedélyt. Mint ismeretes a napelemprogram kapcsán a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészség (DIICOT) vizsgálódik, mert

felmerült a gyanú, hogy az első nekifutáskor, tehát szeptember 10-én  a cégek egy része robotprogramokkal gyorsította a feltöltést.

A közel kéthónapos felfüggesztés után azt ígérték, ezt a lehetőséget kizárják, ám a régiók egy részében továbbra is rohamos ütemben fogyott az alap, gyanús gyorsasággal töltötték a kéréseket.


Forrás:kronikaonline.ro
Tovább a cikkre »