A megosztó főügyész-jelölt

A megosztó főügyész-jelölt

A román ellenzék és Klaus Iohannis elnök látszólag támogatja, a bukaresti kormány gáncsolja Laura Codruta Kövesit, aki az európai főügyészi tisztségre pályázik. Codruta Kövesi magyar nevét volt férjének, Kövesi Eduárdnak, nyelvtudását sepsiszentgyörgyi gyermekéveinek köszönheti.

Az egyik törekvő fiatal volt Codruta Kövesi, aki tíz évvel lediplomázása után már országos főügyész lehetett. Majd 2013-ban a DNA vezetését kapta meg – e pozíciójából emelt vádat jótevője, Basescu testvére és lánya ellen is. Mivel egyik pártot sem kímélte, a korrupcióellenes harc jelképévé vált, s bár múlt nyáron leváltották, igen népszerű maradt a választók körében. Nem véletlen, hogy az ellenzék, s elsősorban a PNL és Klaus Iohannis elnök próbál egy platformon tetszelegni vele, meghagyva a korrupció vádját a kormánypártoknak.

Hírdetés

A kormányt sokszor támogató RMDSZ nem kedveli túlzottan Codruta Kövesit, aki alatt a DNA ugyan nem indított tömeges eljárásokat magyar célpontok ellen, de amikor mégis megtette, akkor látványosan, részrehajlóan és többször koholt vádak, törvénytelen lehallgatások alapján tette, aránytalanul kemény fellépéssel: elég a Mikó-ügyre vagy a marosvásárhelyi líceumra gondolni.

Mindez azt a narratívát támasztja alá, hogy a DNA tulajdonképen a román (és a nyugati) titkosszolgálatokat szolgálja ki. A szervezet Codruta Kövesi irányítása alatt is tucatnyi titkosított, alkotmányellenes szerződést kötött a – nemrég tömeges lehallgatási botrányba keveredett – polgári titkosszolgálattal. A liberális uniós elit támogatása lehetővé tette, hogy Codruta Kövesi induljon az európai főügyészi posztért, Frans Timmermans és Guy Verhofstadt pedig nyomást gyakorolt Bukarestre, így sor kerülhetett brüsszeli meghallgatására. Codruta Kövesi megszerezte a LIBE bizottság támogatását, így egyre valószínűbbnek tűnik főügyészi kinevezése.


Forrás:hirek.sk
Tovább a cikkre »