Az Aldi valamennyi áruházában üzembe álltak a visszaváltó automaták, a vásárlók pedig már megtalálhatják a polcokon az első visszaváltható palackokat, amelyeket a csomagoláson található visszaváltási logó és az ártáblán is feltüntetett pluszinformációk segítségével azonosíthatnak – tudta meg az Infostart az áruházlánctól.
A 2024-ben indult üvegvisszaváltási rendszer bevezetésével a visszaváltási díjjal forgalomba hozott egyszer használatos PET, fém és üveg italospalackokat, illetve italosdobozokat már a visszaváltási díjjal terhelten lehet megvásárolni.
A hatályos jogszabályok értelmében a 400 négyzetméternél nagyobb eladóterű üzleteknek kötelező visszaváltó automatákat telepíteniük. A fogyasztók ezeknél adhatják le az érintett palackokat, leadáskor a visszaváltási díj a fogyasztó részére visszajár.
A most megjelent visszaváltási díjas termékek címkéjén már megtalálható a visszaváltási díjra vonatkozó logó, valamint a díj mértéke, amelynek összege a kasszánál automatikusan hozzáadódik a termék árához.
A visszaválthatóságot a polcokon kihelyezett ártáblán külön is jelölték.
A vásárló
a palackonként 50 forintos visszaváltási díjat a kiállítás helyén levásárolható kuponként
kapja meg. A levásárlás mellett jótékony célra is felajánlható az összeg, a bankszámlára történő azonnali átutalás pedig – a MOHU tájékoztatása szerint – várhatóan áprilistól lesz elérhető.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »