Share 0 Post 0 Share
Hozzátette, a családok nemcsak biztonságos ellátásra számíthatnak, hanem továbbra is Európában a legolcsóbban fűthetik otthonaikat. A háztartások zavartalan kiszolgálását a magas készletszint, a folyamatos importszállítások és a belföldi kitermelés együtt garantálják. A megfizethető árakat pedig változatlan formában biztosítja a kormány a kontinensen egyedülálló, jól bevált intézkedéssel, a rezsicsökkentéssel. Az államtitkár közlése szerint a kiemelkedő kapacitású hazai tárolókban több mint 6 milliárd köbméter földgáz áll rendelkezésre. Az elérhető tartalék közel kétszeresen haladja meg a tavalyi egész éves lakossági fogyasztást. A betárolt mennyiség több az előző fűtési szezonban elhasználtnál is. Úgy látják, hogy az összesített éves gázfogyasztás az elmúlt időszak trendjét folytatva idén 8 milliárd köbméter alá csökkenhet. A már hozzáférhető tartalékok tehát a tényleges éves szükséglet akár háromnegyedét is fedezhetik – tudatta. Az ellátásbiztonságot erősíti a hosszú távú szerződéseknek megfelelő zökkenőmentesen zajló behozatal – mondta Steiner Attila. Jelezte, a Nemzetközi Energiaügynökség a közelmúltban tette közzé a világ gázellátásának biztonságát elemző jelentését. Értékelésük szerint Magyarország 2024-ben hatékonyan csökkentette az ukrán tranzitnak való kitettségét, így egy esetleges leállás sem okozna azonnali ellátásbiztonsági kockázatot.
Folyamatosan dolgoznak az ország önellátási képességeinek erősítésén is: az MVM Csoport már a tizedik kutat fúrja a két új kelet-magyarországi lelőhelyen. Az Energiaügyi Minisztérium nyolc területre indított koncessziós eljárásokat szénhidrogén kutatására és kitermelésére. A legfontosabb azonban az – mutatott rá -, hogy a háztartások az előttünk álló fűtési szezonban is számíthatnak a rezsicsökkentés nyújtotta védelemre.
A magyar családok a hidegebb hónapokban is a már megszokott feltételekkel, Európa legalacsonyabb árain jutnak földgázhoz és áramhoz – hangsúlyozta a videóban az államtitkár.
Share 0 Post 0 Share
Forrás:alternativenergia.hu
Tovább a cikkre »