Megszorongatta nagynevű ellenfelét a HC DAC

Megszorongatta nagynevű ellenfelét a HC DAC

Megszorongatta nagynevű ellenfelét a HC DAC Elek Zoltán2024. 10. 13., v – 20:23

A női kézilabda Európa-liga-selejtező első párharcának visszavágóján a román Valcea csapatát fogadta a HC DAC. Az első meccsen elszenvedett 28:26-os vereség után hazai pályán 33:26-os vereséggel búcsúzott a nemzetközi porondtól a sárga-kék csapat.

Beigazolódott amit hosszabb ideje lehet érezni Dunaszerdahelyen, az ilyen mérkőzésekre már alaposan kinőtte a sportcsarnokokt a női kézilabdacsapat. A tévéközvetítés miatt a kamerák is több szurkoló helyét elfoglalták, de a reklámpanelek is okoztak némi fejfájást a szlovén játékvezetőknek, akik meg is botlottak a szűk helyen, mikor a pályára igyekeztek. Kis híján igaz volt, hogy egy tűt sem lehetett leejteni a sportcsarnokban. Ennek ellenére a dunaszerdahelyiek az EHF minden kívánságát teljesítették és jó házigazdának bizonyultak. A kapu mögötti miniszektoron pedig ezúttal a mozgássérültek, az utánpótlásjátékosok és az újságírók osztoztak. 

A visszavágót Eliška Desortová ott folytatta, ahol az első mérkőzést abbahagyta. A cseh átlövő első három lövése egyaránt utat talált a kapuba, 3:0-nál pedig csak fokozódott az amúgy is remek hangulat a szerdahelyi sportcsarnokban. Ehhez pedig csak hozzátett a kapuban Magera Noémi, aki ihletett formában védett. Bár ezt követően Mokat betalált, ez a kezdés elbizonytalanította a vendégeket, már a következő lerohanásnál a kaput sem találták el. Állandósult a háromgólos hazai előny, majd ez tovább is nőtt, amikor a románok két percen belül három kiállítást is kaptak. A vendégek vezetőedzője pedig 9:4-nél időt is kért. Ekkor Magera 11 lövésből 7-et hárított, 63 százalékos védési hatékonysággal állt.

A vendégek viszont De Jong vezetésével megkezdték a felzárkózást és lassan de biztosan eltüntették a különbséget. Debre Viktor 13:11-nél kért időt, de ez sem zökkentette ki a vendégeket, akik a 29. percben egyenlítettek, majd a félidő vége előtt a vezetést is átvették. A csapatok 14:15-nél vonultak az öltözőbe.

Hírdetés

A második játékrészt Pénzes gólja nyitotta, de büntetőből gyorsan érkezett a válasz.

Desortová két góljával és a kapuba beálló Simona Tomovčíková védéseivel visszavették a vezetést a sárga-kékek, 17:16. Eddigre a büféből is visszaért mindenki és újra zúgott a lelátón a „DéÁCé!”. A románok persze nem adták könnyen magukat, és a 42. percben már néggyel ők vezettek. Ekkor talpra ugrott mind a 15 Valcea-drukker, Debre Viktor pedig időt kért.

Boada hatodik gólja törte meg a hazai gólcsendet, de ekkor sajnos nagyon akadozott a HC DAC támadójátéka és a védekezés is szétesni látszott. A 21. dunaszredahelyi gólt a sajtát nevelésű Csernyánszky Dóra lőtte a balszélről, akin kicsit sem látszódott, hogy mindössze 19 évesen meg lenne illetődve a nagynevű ellenfél ellen. Szűk tizenhárom perccel a vége előtt összesítésben hét volt a csallóközi csapat hátránya. 

A hazai szakmai stáb 24:31-nél kérte ki utolsó idejét. 

Az utolsó öt percre emberelőnyben fordultak rá a hazaiak, de a csodával lett volna határos, ha le tudják dolgozni hatgólos hátrányukat, ami összesítésben még kettővel volt nagyobb. A kedvezőtlen eredmény ellenére a szurkolás az utolsó percekben sem állt le, helyenként vastaps zúgott a szerdahelyi sportcsarnokban, hiszen ugyan nem végig, de időnként alaposan megszorongatta jóval esélyesebb riválisát a HC DAC. A végeredmény 26:33 lett, a Valcea 52:61-es összesítéssel jutott az El-selejtező harmadik fordulójába, ahol a Debrecen lesz az ellenfelük.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »