Veres András mutatott be szentmisét a római Magyarok Nagyasszonya-kápolnában

Veres András mutatott be szentmisét a római Magyarok Nagyasszonya-kápolnában

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) küldöttségét október 2-án reggel magánkihallgatáson fogadta Ferenc pápa. Október 3-án reggel Veres András győri megyéspüspök, az MKPK elnöke mutatott be szentmisét a Szent Péter-bazilika altemplomában található Magyarok Nagyasszonya-kápolnában. A Pápai Magyar Intézet (PMI) tudósítását adjuk közre.

Kedden a Szent Péter-bazilikában található Magyarok Nagyasszonya-kápolnáját zsúfolásig megtöltötték a Kecskemétről és Budapestről érkezett zarándokok, akik számára Veres András győri megyéspüspök, a MKPK elnöke mutatott be szentmisét számos zarándok pap koncelebrálásával. Szent Jusztinuszt idézve Veres András azt mondta, hogy „az angyali üdvözlet során Máriában először a hit fogant meg, majd az élet, és azután az öröm.

Ez mindannyiunk számára fontos üzenet, hiszen aki hitben él, az örömben él. Aki hitben él, abban Jézus él, aki pedig Jézussal közösségben él, örömben él.” – zárta tanítását a főpásztor. Magyarok Nagyasszonya ünnepét elővételezték a zarándokok a vatikáni Grottában található nemzeti kápolnánkban imádkozva az egész magyar nemzetért.

Hírdetés

A szentmise végén Németh Norbert olaszországi főlelkész köszöntötte az egybegyűlt híveket, arra bíztatva őket, hogy a zarándok lét lényegét éljék át, vagyis merjenek kilépni hétköznapi gondjaik közül, megtapasztalva a keresztény lét örömét, igyekezzenek új módon találkozni Istennel, zarándoktársaikkal és önmagukkal is a kereszténység központjában, Rómában.

Forrás és fotó: Pápai Magyar Intézet

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »