Így kerülheti el a medvéket az erdőben sétálva

Így kerülheti el a medvéket az erdőben sétálva

Az erdőben sétálva nem ajánlatos nyomokat hagyni, mert a medve azt kiszagolja. Óvatosan kell mozogni a sűrű növényzettel benőtt helyeken, illetve a folyók mellett, a medve kedveli azokat a helyeket.  

Az Állami Természetvédelmi Hivatal (ŠOP) a honlapján tájékoztatott arról, mire kell figyelni az erdőben járva, és hogyan lehet elkerülni a medvéket. 

A medve általában megpróbálja elkerülni az embereket, azonban előfordulhat a találkozás.

A ŠOP tájékoztatása szerint az erdőben és környékén ébernek kell lenni, különösen reggel, este és éjszaka, de nappal is a sűrű növények között. A szemetelés is előcsalogatja a medvéket.

A ŠOP szerint a fütyülés, tapsolás vagy a hangosabb beszélgetés során a medve elkerüli az embereket. 

Hírdetés

A medvével való találkozás kockázata kisebb, ha az emberek csoportosan mozognak a kijelölt ösvényeken napközben.

Ha kutyával sétálunk az erdőben, semmiképpen ne engedjük szabadon, mert megzavarhatja a medvét pihenés közben, ugatásával feldühítheti, és közvetlenül az emberhez vezetheti a medvét.

A ŠOP azt javasolja a turistáknak, hogy vigyenek magukkal „medvespray-t”, permetezőt és tanulják meg a helyes használatát.

A permetezőnek legalább 225 grammosnak kell lennie. A medvespray-t úgy tervezték, hogy elriassza a medvét, és időt adjon a visszavonulásra.

A természetvédők szerint könnyű azonosítani a medvenyomot, mert a nyomvonal mérete és alakja szinte összetéveszthetetlen. Kifejlett medvéknél az elülső mancs szélessége körülbelül 13-18 cm, hossza pedig 12-17 cm. A hátsó mancs kissé hosszabb, felnőtteknél 20-28 cm.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »