A L’Osservatore Romano vatikáni napilap január 18-i, keddi száma Párbeszéd testvérek között címmel interjút közölt Juan José Omella bíborossal, barcelonai érsekkel, a spanyol püspöki konferencia elnökével a főpásztorok ad limina látogatásáról.
A katalán főpásztor beszámolt a Szentatyával történt kétórás találkozásukról, a különféle dikasztériumoknál tett látogatásukról, az evangelizáció spanyolországi kihívásairól és a megkezdett szinodális útról.
A spanyol püspökök decemberben kezdték meg „ad limina apostolorum” látogatásukat, a járvány miatt négy különböző csoportban váltva egymást. A tarragonai, barcelonai és valenciai főegyházmegyék püspökeiből álló második csoport január 14-én, pénteken a Ferenc pápánál tett audienciával zárta ad limina látogatását. 2010-es adatok szerint a 46 millió lakosú Spanyolországban 42 millióan katolikusok, bár az utóbbi tíz évben egyre többen vallják magukat vallás nélkülinek. A spanyol katolikus egyház 71 egyházmegyéből áll, mely 14 érseki tartományra oszlik. A 22 900 plébániát 16 689 egyházmegyés és közel tízezer szerzetes pap vezeti, a szerzetes nővérek száma 50 337 volt 2010-ben.
– Mostani ad limina látogatásukat minden szempontból meghatározza a járvány, ennek a jele az is, hogy a püspököket csoportokba kellett osztani. Hogyan készültek a látogatásra és hogyan élik meg ezt a különlegességet?
– Szerencsés helyzetben vagyunk, mert a rendszeres közgyűléseink révén mindannyian jól ismerjük egymást. Ezekben a pillanatokban spontán módon kerülnek felszínre az aggodalmak, mi pedig segítjük egymást megfontolásainkban. Ezúttal az ülésünket egy másik személlyel, a pápával együtt tartjuk nagyon családias légkörben, amelyben eggyel többen vagyunk a csoportban. A pénteki kihallgatás így látszólag egyike volt a rendszeres találkozóinknak. Nem azért jöttünk, hogy jelentést tegyünk egy törvényszéknek vagy egy doktori fokozatot elbíráló testületnek. Nem, ez egy testvérek közötti megfontolás volt, ahogy azt magunk között tesszük a püspöki konferenciáinkon vagy az egyháztartományi összejöveteleinken.
– Melyek azok a kérdések, amelyek jelenleg leginkább foglalkoztatják a spanyol püspöki konferenciát és amelyekkel konkrétan foglalkozni is kívánnak az ad limina látogatás után?
– Nagy aggodalommal tölt el minket az evangelizáció kérdése Európában és nálunk, Spanyolországban, tekintettel arra, hogy a földrészen a szekularizáció nagyon nyilvánvaló. Ezzel együtt jár a család témája is, amely gyakran előkerült a különféle dikasztériumokban tett találkozásaink során, olyan problémákkal, mint a válságban levő családok vagy az új „családmodellek”. Ez nagy aggodalomra ad okot. Aztán vannak konkrétabb dolgok is, mint például az idős szerzetesek gondozása, lelki kísérése. A legáltalánosabb kérdés azonban lelkipásztori jellegű, vagyis miként tudunk evangelizációt folytatni a mai társadalomban, a világjárvány mostani körülményei közepette.
– Mit emelne ki a Szentatyával való találkozásból?
– A legnagyobb benyomást az tette rám a vele való találkozásunk során, hogy úgy beszélt velünk, mint testvér a testvérrel. Mindenki akkor szólhatott, amikor akart. Családias jellegű párbeszéd volt, ahogy egy apa beszél a testvéreivel és a gyerekeivel. Nem helyezte magát tekintélyi helyzetbe, szabályokkal, teológiával, szentbeszéddel. Két dolgot érzékelek a pápával kapcsolatban: az egyik a hit nagyon mély látásmódja, ami engem nagyon bátorít, a másik pedig a remény, amit soha nem veszít el. Igen, vannak kidőlő száraz fák, de vannak zöld rügyek is, amelyek kihajtanak. A pápa képes arra, hogy a gesztusaival közvetítse ezt a reményt. Aztán ott van a jó humora, amit mindig megőriz. Ez arra hív engem, hogy kövessem a példáját és legyek a remény embere, amit persze tovább kell adnom.
– Hogyan zajlottak a dikasztériumokban tett látogatások?
– Az a fontos, hogy tudjunk párbeszédet folytatni és elmondani azt, amit gondolunk. Ami a legjobban megfog, ahogy a dikasztériumokban meghallgatnak és szolgálnak minket, tehát nem a kioktatás és a korrekció érvényesül. Miután meghallgatnak bennünket, megvilágítják számunkra az utat, mert nekik globális rálátásuk van a világegyházra. Ilyen értelemben a Vatikán egy „obszervatórium”, egy megfigyelőállomás, mely a világegyház összes helyét ismeri és megvilágítja. Mi a magunk részéről megosztjuk velük a szempontjainkat és megnézzük, hogy ez a „gyógyszer” vagy megoldás segíthet-e rajtunk. Mint a szülők, akik a sötéttől félő kisgyermeküknek mondják: Ne aggódj, felkapcsoljuk a villanyt, hogy lásd, nincs itt semmi félelmetes dolog! A szülő az, aki azért tud világítani, mert több a tapasztalata.
– Milyen célokat tűz ki maga elé a spanyol püspöki konferencia az ad limina látogatást követően?
– Később látjuk majd meg egymás között, hogy mit ismertünk fel és mit kell megjavítanunk… De azt kell mondanom, hogy a csoportomban tapasztaltak alapján nem kaptam figyelmeztetést arra, hogy változtassunk. A probléma, ami talán a leginkább aggasztó, az a kiskorúak bántalmazása. Most itt azt mondták nekünk, hogy folytassuk a már elkezdett utat. Spanyolországban egyrészt minden egyházmegyében vannak bíróságok, másrészt pedig működik az áldozatok gondozása. Ez két külön dolog. Bemutattuk az eljárásmódunkat, és jól fogadták azt. Inkább megvilágosodásban volt részünk, nem pedig helyreigazításokban.
– Októberben elkezdődött a szinodális út, hogyan értékeli a spanyolországi egyházmegyékben végzett munkát?
– A spanyol püspöki konferencia elnökeként azt tapasztalom, hogy az összes egyházmegye nagy lelkesedéssel és kreativitással fogott neki az útnak, és vállalta a szükséges anyagok előkészítését. Van némi ellenállás is, vannak, akik panaszkodnak, hogy ez többletmunkával jár, de ez természetes. A lényeg az, hogy olyan útra léptünk, amely a közösségben és mindenkivel folytatott párbeszéd útja, és igyekszünk meghallgatni egymást közösen. Tehát meghallgatás helyi, országos és nemzetközi szinten, mert mi katolikus egyház vagyunk. Előfordulhat, hogy a szűkebb világ aggodalmai és tervei nem esnek egybe a világ másik felén tapasztaltakkal, de akkor is meg kell hallgatnunk egymást. Nagyon fontos meghallgatni másokat, azt, amit Isten akar tőlem és tőlünk mint Egyháztól. Ezt az imádság légkörében kell megtenni, és számomra nagyon világosan kitűnik a szinódus irányvonalából: minden javaslatnak az imádság, a tiszteletteljes meghallgatás és a megkülönböztetés légkörében kell megtörténnie.
Forrás: Vatikáni Rádió
Fotó: Vatican News
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
