Nemrég, amikor a kormány jóváhagyta a 606 eurós tizenharmadik nyugdíjat, újra beindult a felháborodás, még intenzívebben, mint a tervezet előterjesztésekor. Az elutasítók tábora kimondottan uszította az aktív korban lévőket, vagyis a dolgozókat az idősebb korosztály ellen. Azt hangsúlyozta, hogy ők, a jelenlegi pénzkeresők fognak ráfizetni a nyugdíjasokra, az ő kontójukra megy majd a kifizetendő csaknem 800 millió euró. Ezen felül a nemrégi görög válságot is felhozták elrettentő példaként, s ettől sokan megrendültek. Nemcsak a fiatalabb generáció, hanem maguk a nyugdíjasok is.
Többen azt mondták az idősek közül, hogy inkább lemondanának a decemberre ígért 606 euróról, csak kerüljük el a megalázó egymásra mutogatást, a szembeállítást, a feltételezhető pénzügyi nehézségeket, az esetleges válságot. Senki sem szeretné, ha 606 euró miatt bűnbakja lenne a lehetséges katasztrófának. Ez persze nem azt jelenti, hogy a tizenharmadik nyugdíj nem jönne jól nekik, dehogyis. Sőt! Ez a juttatás különösen a kisnyugdíjasoknak igenis jelentős támogatást jelent. Ennek ellenére ők is le tudnának mondani róla, ha valóban ezen múlna az ország stabilitása, gazdasági helyzete. Kérdés, hogy valóban ezen múlik-e.
Ilyet csak vak, süket és teljesen érzéstelen ember mondhat, hiszen jól tudjuk, hogy nagyon sokan vannak, akik becsülettel ledolgozták a megszabott éveket, csak hát vannak túlságosan alulfizetett munkák is, és ki ne tudná, hogy nagyon is fontosak. Örülhetünk, hogy van, aki ezeken a munkahelyeken is helytáll. Azt is tudjuk, hogy az emberek önhibájukon kívül is hátrányos helyzetbe kerülhetnek, és a betegség is akaratunkon kívül lep meg.
Más hangadók éppen ennek ellenkezőjét hirdették: hogy a nagypénzű nyugdíjasokat kisebb kiegészítő nyugdíj illetné, a kispénzűeket pedig nagyobb. Maguk a nyugdíjasok nem háborogtak az átalányösszeg miatt, felülkerekedett bennük a szolidaritás, az egymás iránti megértés. Valószínű, hogy az igazságkeresésben mindig lesznek győztesek és vesztesek, de véleményem szerint – és ez a többség véleménye is – éppen a jelenleg elfogadott módszer áll legközelebb az igazságossághoz. És aki a nyugdíjasokra mint az államot sújtó teherre mutogat, az gondolkozzon, s ha erre nem képes, beszélgessen el a megélhetésről szüleivel, illetve nagyszüleivel. Hiszen róluk van szó.
Közben tovább emelkednek az árak, a szolgáltatások és más illetékek összege. Ezért a lépten-nyomon hiányt mutató ágazatok a jónépet sanyargatják. A mindennapi embert érintik igazán például az egészségügyben mutatkozó hiányosságok, de ugyanúgy érvényes ez az oktatásra, az idősgondozó ellátásra és más további szektorokra. Hogy a felső tízezerre is ugyanez vonatkozik? Valóban. Csakhogy az ő esetükben szó sincs sanyargatásról.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
