A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesülettel együttműködésben „Teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk kéthetente azonos időben. A tavasz első napján azzal is szembesülhetünk, hogy a felmelegedés miatt a virágok kalendáriuma már egészen más időszámítást követ, mint korábban.
„Nagyon boldog vagyok, hogy még egyszer megéltem érkezésed, Március! Az influenzán át gázoltunk feléd, a tél dögvészén, a sötétség alvilági birodalmán át. Mint aki tárnából, bányalégből érkezik, sáros lábakkal és elfulladt tüdővel megállok a napvilágon, kifújom magam és énekelni kezdek.
Ezt éneklem: üdvözöllek, Március! Időbe telik, amíg az ember megtanulja, hogy lehet örülni egy naptári adatnak is…” (Márai Sándor: A négy évszak)
Korán érkezik idén a tavasz, szinte mindenütt elnyíltak már a hóvirágok, és a mogyoróbarkák is elengedték az aranysárga pollenfelhőket február elején. Időben ébredtek, okosan kihasználva a böjti szelek erejét, hiszen a lombfakadás előtt, a kopasz fák között messzire eljut a virágpor. A fűzfák is igyekeznek, a barkaágakat az idén már hamvazószerdán meg lehetett szedni, az egész böjti időszakot beragyogják a vázában.
Lehet, hogy alkalmazkodnunk kell ebben is a változásokhoz? A barkaágakat szárazon megőrizhetjük virágvasárnapig, de már együtt lehet őket szentelni az aranyeső virágos vesszőivel, a jácintokkal, melegebb tájakon az első nárciszokkal? A húsvét idejének kiszámítása továbbra is a tavaszi napéjegyenlőség beköszöntéséhez és az ezt követő teliholdhoz kötődik, de a felmelegedés miatt a virágok kalendáriuma már egészen más időszámítást követ.
Na de hová tűnik így a február a természet naptárából?
Lehet, hogy az egyre forróbb, szárazabb nyarakon a július vége, az augusztus egy eddig nem tapasztalt nyugalmi időszakot hoz majd, a kertek, a gyepek kisárgulnak, a föld keményre szárad, és majd csak a szeptemberi esők hozzák el az újjászületést? Nyár derekán várják be a növények kényszerűségből, hogy a három alapvető életfeltétel, a hőmérséklet, a víz és a fény a nappalok rövidülése során újra az évezredek óta a számukra megfelelő, megszokott egyensúlyra jusson?
De ne szaladjunk ennyire előre gondolatban, hanem böngésszük, lapozgassuk kint a kertben a teremtés bibliáját, gyönyörködjünk a kora tavaszi virághagymák ígéretes fejlődésében! Szerencsére ezek a növények a hosszú, forró nyári hónapokat egyébként is átalusszák a hagymákba, gumókba visszahúzódva, ilyenkor pedig csak a talajhőmérőt figyelik, hiszen víz van bőven a talajban, a nappalok hosszabbodnak, és hogy a naptár márciust vagy áprilist mutat-e, azzal nem törődnek, helyet követelnek maguknak, és bátran megindulnak fölfelé a hajtások. Először kitörnek a hagymatestből, aztán apró vakondok módjára nekifeszülnek a föld kemény kérgének, és amint a napvilágra érnek, kiterülnek a levelek, lepereg róluk a télnek még az emléke is… József Attila így írja le ezt a folyamatot:
„Zöld robbanásokkal kitört
a kikeleti víg erőszak…”
(József Attila: Március)
De ezek a „zöld robbanások” milyen hatalmas erővel törnek elő az éjszaka még mindig gyakran fagyos földből! A levelek csúcsán, külső oldalán még ott van a rászáradt sár, de közöttük már ragyogó tisztaságban nyújtózkodik a napvilágra a tömzsi kis virágkezdemény.
A jácinthagymákról, a császárkoronáról, a krókuszokról nem szól a Szentírás, de a magvak csírázását, a növekedést, a termőre fordulást Isten országához hasonlítja Jézus példabeszédében.
„Úgy van az Isten országa, mint amikor az ember elveti a magot a földbe, azután alszik és felkel, éjjel és nappal. A mag sarjad és nő, ő pedig nem tudja, hogyan.” (Mk 4,26)
„Isten országa nem úgy érkezik, hogy jövetelét megfigyelhetné az ember. Azt sem mondhatja az ember: »Íme, itt van«, vagy »íme, ott van!« Isten országa ugyanis közöttetek van!” (Lk 17,21)
Talán nem is tudatosul az emberben, hogy a növények növekedése, évről évre megmutatkozó megújulása, az új nemzedék millió egyedének ismételt testet öltése ilyen csodálatos folyamat. De mégis, a virágoskertek létezése bizonyítja, hogy szeretné maga körül látni, szemlélni ezt az újjászületést, Isten országának élő, gyönyörű bizonyosságát.
Szöveg és kép: Lechner Judit
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
