Reagáltak a titkosszolgálati vezetők Magyar Péter állításaira, Kocsis Máté is posztolt róla

Reagáltak a titkosszolgálati vezetők Magyar Péter állításaira, Kocsis Máté is posztolt róla

A Diákhitel Központ volt vezetője nem találkozott a titkosszolgálatok képviselőivel – derült ki az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának ülésén.

Összeült a parlament Nemzetbiztonsági Bizottsága, ahol napirendre kerültek Varga Judit volt férjének, Magyar Péternek az állításai is, miszerint már „ismeri” a titkosszolgálatok működését, és felidézett egy találkozót a miniszterelnök hivatalában.

Hírdetés

Magyar Péter a jobbikos Sas Zoltánnal, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának elnökével is egyeztetett, majd az elnök azt mondta: ez a beszélgetés megerősítette őt abban, hogy nemzetbiztonsági relevanciája lehet a Magyar Péter által említett ügyeknek, és ezekkel foglalkozni kell. Kedden pedig közölte, hogy megtartották a bizottság ülését, ahol tájékozódtak a katonai és a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok vezetőitől, és tőlük azt a tájékoztatást kapták a bizottság tagjai, hogy nem volt találkozó Magyar Péter és a titkosszolgálatok munkatársai között a Karmelita kolostorban, és a szolgálatok nem végeztek jogellenes tevékenységet, a törvényeket betartva jártak el.

Kocsis Máté fideszes frakcióvezető is posztolt az üléssel kapcsolatban. „Műveleti feldolgozás nem zajlott Magyar Péterrel kapcsolatban, külső engedélyes eszköz használatára személyével összefüggésben nem került sor, illetve a hazai titkosszolgálatok egyetlen tagja sem folytatta le vele az általa említett személyes találkozót. Az ezzel ellentétes kijelentések nem fedik a valóságot” – írta Kocsis Máté.

A frakcióvezető posztjára reagált Magyar Péter is, a Facebook-oldalán azt állította, hogy a Partizánnak adott interjújában nem állította azt, hogy a titkosszolgálatok képviselője fenyegette meg a Karmelita kolostorban, hanem csak azt, hogy behívták, és ott egy miniszter azt mondta, „ha ezt meg ezt teszem, akkor ebből és abból választhatok”.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »