„A reménységben örvendezzetek” (Róm 12,12) mottóval ifjúsági zenés szentségimádást tartottak Krisztus Király ünnepének előestéjén, november 25-én Budapesten a Szent István-bazilikában az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye három segédpüspöke, Mohos Gábor, Fábry Kornél és Martos Levente Balázs részvételével, a Ferenc pápa által meghirdetett ifjúsági világnaphoz kapcsolódva.
Elmélyíteni a keresztény remény jelentését, és örömmel tanúskodni az élő Krisztusról, erre hívta Ferenc pápa a fiatalokat szerte a világon, a reményt jelölve meg a 2023-as és 2024-es ifjúsági világnapok témájául, melyeket helyi egyházi szinten rendeztek meg, hazánkban zenés szentségimádás keretében a Szent István-bazilikában.
Az imaesten egyházi ifjúsági zenekarok tagjaiból alakult együttes szolgált. „Itt az idő, hogy ébredj…, jöjj, imádd az Istent úgy, ahogy vagy” – hangzott fel az ismert dal a rendezvény bevezetéseként. A szentségimádás előtt a lelki ráhangolódást segítve fiatalok olvastak fel részleteket Ferenc pápa leveléből, amelyet a 38. Ifjúsági Világnapra írt. A Szentatya többek közt arról elmélkedik, hogy a hit „belülről hoz örömet”. A „derű a reménységben” nem emberi erőfeszítés, lelemény vagy képességek gyümölcse. A keresztény öröm magától Istentől származik, annak a tudatából, hogy ő szeret minket.
XVI. Benedek pápát idézve a Szentatya azt hangsúlyozza, hogy „döntő tényező a hitből fakadó bizonyosság: az, hogy engem akartak. A történelemben feladatom van… Csak ha megbizonyosodom arról, hogy Isten elfogad engem, akkor tudom véglegesen: jó, hogy én létezem”.
A fiatalokat megszólító pápai levél egy másik részlete – amelyet az imaesten felolvastak a nagyszombat titkáról szól: „Ezen a napon az Egyház teljes csendben Krisztus alvilágba való leszállásáról emlékezik meg. Ezt számos ikon jeleníti meg képi formában: ezeken az ábrázolásokon a ragyogó Krisztus leereszkedik a legmélyebb sötétségbe és átkel rajta. Pontosan így van ez: Isten cselekvése nem szorítkozik csak arra, hogy könyörülettel nézzen a halál birodalmára vagy távolról szólítson meg minket, hanem belép alvilági tapasztalatainkba, mint a sötétségben világító és azt legyőző fény (vö. Jn 1,5).
Egy dél-afrikai xhosza nyelvű vers jól leírja ezt: »Bár nincs többé remény, ezzel a verssel újra felélesztem a reményt. Feléled a reményem, mert az Úrban reménykedem. Remélem, hogy egyesülni fogunk! Maradjatok erősek a reményben, mert a jó végkifejlet közel van«”.
Az imaest folytatásában Mohos Gábor esztergom-budapesti segédpüspök beszélt a reményről. Elöljáróban elmondta, hogy „ez az este a Jézussal való találkozás estéje, amikor sajátos módon érint meg az Úr, aki mindig velünk van.” A továbbiakban korunk nagy problémáiról beszélt, a félelmekről, a veszélyekről. „Már a múlt században eljutott az emberiség arra a pontra, hogy képes elpusztítani magát, de jött Szent II. János Pál, aki belekiáltotta a világba: Ne féljetek! Az volt a hivatása, hogy a nehézségek közepette átvezesse az Egyházat a következő évezredbe.”
Mohos Gábor emlékeztette a jelenlévőket a nagy jubileum, a 2000-es év mottójára: „Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, ma és mindörökké” (Zsid 13,8), 2007-ben a városmisszió kulcsmondta pedig a következő volt: „Reményt és jövőt adok nektek”.
Az új évezred elején Szent II. János Pál pápa üzenetének, tanításának a lényege az Evezz a mélyre motívum köré épült; Isten vezet minket a 2025. évi szentév felé is. Ennek az útnak egyik fontos állomása volt a Budapesten megtartott Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus is, amelynek mottója ismerős: „Minden forrásom belőled fakad”.
„Az emberiség reménye Jézus, ő ad jövőt – ő és senki más” – szögezte le a segédpüspök.
Hozzátette: látjuk, hogy a világban egyre több a félelemkeltő jelenség, az atomfegyverek általi fenyegetettség, a környezeti katasztrófa réme, a mesterséges intelligenciával kapcsolatos veszélyek, ennek ellenére Jézus reménységgel akar minket betölteni. Ő az, aki emberként élt köztünk, de általa Isten tört be a világba; amikor magunkhoz vesszük szent testét, az ő megdicsőült testét, akkor tudatotosítsuk, hogy élő személyként, fizikai valóságában van jelen az ostyában.
Tisztáznunk kell, hogy kicsoda Jézus. Éppolyan ember, mint bárki más, de természetes számára, hogy Atyjának dolgaiban kell munkálkodnia, Atyjának akarata az ő eledele, elmélyül az Atyával való kapcsolatban. Erre hív meg bennünket is. „Kkitárja felénk a szívét, fel akar üdíteni minket, azt ígéri, hogy a terheinket segít megkönnyíteni, s gyümölcsözővé teszi az életünket a nehézségeink közepette is.”
Mohos Gábor rámutatott: abban, hogy milyen emberré válunk, meghatározó a környezetünk, de az is, hogy felnövekedvén milyen döntéseket hozunk. A mondás – „madarat tolláról, embert barátjáról ismerni meg” – igaz abból a szempontból is, hogy nem mindegy, mivel töltjük a napjainkat. Érdemes átgondolni, hogy mennyi időt töltök Istennel, azaz imával, szeretettevékenységekkel. Ugyanis vannak tevékenységek, amelyek sajnos tönkre teszik az Istennel való kapcsolatunkat, leépítenek, rombolnak. De vannak gyógyító alkalmak is, ilyen a szentségimádás is, amikor Jézus gyógyítja sebeinket.
Ez utóbbi hosszú folyamat is lehet, de keressük őt és keressük a Jézushoz ragaszkodó közösségeket is – buzdította a jelenlévőket a segédpüspök. Az természetes, hogy vannak korlátaink, gyarlóságaink, de mégis fontosak azok a közösségek, ahol a tagok Krisztushoz akarnak közel kerülni. Lássuk be, itt a földön elfogyhatnak az erőforrásaink, de a kegyelmet, a gyógyulást a mennyből kapjuk, s az onnnan kapott erőforrás kiapaszthatatlan, soha nem fogy el. Ezért kérjük Istent, hogy segítsen nekünk vele lenni, megismerni őt.
A segédpüspök beszéde végén arra hívta a jelenlévőket, hogy jöjjenek Jézushoz őszinte szívvel, ki-ki a maga örömeivel, nehézségeivel, akár összetörtségével együtt, „úgy, ahogy van”. Jézustól várjuk a reményt, neki terve van velünk – mondta –, ő ad távlatot az életünknek. Ezért most adjuk át a tevékenység terét neki, hagyjuk őt cselekedni, hogy életet adjon, gyógyítson minket!
Mohos Gábor beszéde után rövid zenei átvezetéssel megkezdődött a szentségimádás. A püspök az oltárra helyezte a monstranciát, majd Fábry Kornél esztergom-budapesti segédpüspökkel együtt személyes hangvételű elmélkedésekkel mélyítették el az áhítatot. Emellett az imádságról szóló részletek is elhangzottak Ferenc pápa fiataloknak írt leveléből.
A szentségimádás következő részében Fábry Kornél a jelenlévőket arra bátorította, biztatta, hogy jöjjenek az oltár elé kitett égő mécsesekhez és az ott elhelyezett tömjénszemekből egyet-egyet tegyenek a mécsesek tömjéntartójára, személyes imáik jelképeként, utalva ezzel a zsoltáros szavaira: „Imám szálljon feléd, mint a tömjén füstje” (Zsolt 141,2).
A szentségimádás résztvevői hosszú sorokban járultak az oltár elé, a jelenlévő Úrhoz fordulva személyes fohászaikkal.
A szentségimádás során Martos Levente Balázs esztergom-budapesti segédpüspök is csatlakozott az imádkozókhoz, majd ismét a pápa leveléből olvastak fel. Ebben a részletben a pápa konkrét javaslattal fordul a fiatalokhoz: „a közösségi médiában könnyebb megosztani a rossz híreket, mint a reménytelieket… Próbáljatok meg mindennap megosztani egy reményteli hírt. Legyetek a reménység magvetői barátaitok és a körülöttetek élők életében. Mert a remény alázatos és egy olyan erény, amelyért – mondjuk úgy – mindennap meg kell dolgozni. Mindennap emlékeznünk kell arra, hogy van egy zálogunk, maga a Szentlélek, aki apróságok által munkálkodik bennünk”.
A szentségimádás végén Fábry Kornél segédpüspök vezette tovább az ima fonalát, kérte az Urat, hogy „mindannyian a remény hordozói lehessünk”. Ezek után Mohos Gábor mondott könyörgéseket és áldást osztott a monstranciával.
A zenés imaaest zárásaként imádságos dalok hangzottak el, amelyeket a zenekarral együtt énekeltek a hívők a Szent István-bazilikában.
Fotó: Lambert Attila
Körössy László/Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
