Hatalmas tömeg várta 1095. november 27-én a franciaországi Clermontban II. Orbán pápa beszédét. „Akik eddig igazságtalan háborúkban harcoltak hívő férfiak és nők ellen, azok most induljanak a hitetlenek ellen, és arassanak győzelmet ebben a háborúban, amelyet már régen meg kellett volna indítani.” A pápa azt sem felejtette el kihangsúlyozni, hogy akik életüket vesztik a pogányok elleni harcban, azok elnyerik bűneik bocsánatát. Orbán intelligens férfiú és nagyszerű szónok volt, beszéde elemi erővel hatott.
Néhány hónappal később a nyugati határt védő gyepű rendszernek komoly próbákat kellett kiállnia. 1096 májusától időről időre megjelentek és bebocsátást, valamint áthaladást kértek különféle keresztes csapatok. Először az ún. népi seregek jöttek, soraikban számos kiváló lovaggal, egyikük, „Vilmos, az Ács”, egy francia lovag, már Hispániában összemérte erejét a mórokkal.
A hadjáratok előtt a Magyar Királyság és a Szentföld kapcsolatát, a Szent István által kiépített, Esztergomon átvezető zarándokút jelentette. Sőt István király nagy legendája szerint:
Szerzeteskolostort alapított ugyanis Jeruzsálemben […] bőséges mindennapi eleséget szolgáltató majorságokkal és szőlőkkel gazdagította. A világ fejében, Rómában is, […] egy kőfallal körülkerített telepet házakkal és vendégfogadókkal, azon magyaroknak, akik imádkozás végett felkeresik az apostolok fejedelmének, boldog Péternek küszöbét. Még a királyi várost, Konstantinápolyt sem fosztotta meg az ajándékozó jótéteményeitől, csodálatos művészettel épült templomot adományozván minden hozzávalóval.”
Az országon átvonuló keresztes hadak első hulláma Kálmán király uralma alatt érte el a Magyar Királyságot. Elsőnek Nincstelen Walter és csapatai jöttek Magyarországra, őket Könyves Kálmán beengedte és vásárlási lehetőséget biztosított számukra. Ez a sereg meglehetősen gyorsan átszelte az országot, komolyabb bonyodalmakat nem is okozott, bár Zimony váránál volt egy kisebb csetepaté.
A korabeli források szerint július közepén már Konstantinápolyban voltak, a gyors menetsebesség miatt jól szervezettnek kellett lenniük, és a számuk sem valószínű, hogy meghaladta volna a 15 ezret.
Őket követte Remete Péter, egy amiens-i szerzetes és népszerű prédikátor serege, mintegy 40 ezren. Kistermetű ember volt, kortársai „Kis Péter“ néven emlegették. Hosszú és vékony arca volt, ebben hasonlított hű társához, a szamarához. Különös szokásai voltak, például csupán boron és halon élt. Velük már több problémája akadt Kálmánnak. A soproni kapunál kértek bebocsátást és áthaladási engedélyt az országon. Egészen addig problémamentesen haladtak, pontosabban nem voltak kirívó esetek, míg el nem érték Zimony várát.
Könnyen lehet, úgy vélték, az ország déli határánál már nem tartják rajtuk a szemüket a magyar katonák. 1096 júniusában megostromolták Zimonyt. Aacheni Albert krónikájában olvashatjuk:
Erre hangosan megfújták kürtjeiket, felemelték hadijelvényeiket és a falakra rontottak, a védőszintet nyílzáporral borították el, s a falakon állókra olyan ellenállhatatlan és hirtelen sűrűségben lőttek ki, hogy a magyarok képtelenek voltak a támadó gallok erejének ellenállni.“
A várat elfoglalták, sokakat megöltek és a várost kirabolták. A magyar hadak nem táboroztak messze, figyelték a keresztesek mozgását, de Péteréknek még a megérkezésük előtt sikerült átkelni a Száván és tovább haladtak.
A következő keresztes csapatok ellen azonban már bevetésre kerültek a magyar fegyverek. Folkmar presbiter serege a morva területek felől jött, több ezer fős létszámmal. A rabló, fosztogató kereszteseket a királyi csapatok verték szét Nyitra mellett. A másik, sok kellemetlenséget okozó hadat Gottschalk vezette, s többen is voltak Folkmarénál. A krónikák itt megemlítik, hogy a nyugatiak elcsodálkoztak a magyar föld gazdagságán.
Amint meglátták, hogy a több éves gabonatermés a helyi szokások szerint toronymagasságú asztagokban áll a mezőkön felhalmozva, amiket mi magunk között „meta”-nak mondunk, és feltárult előttük a különféle felhalmozott húsok és egyéb élelmiszerek bősége, hiszen földjük ritka termékenységű, nem elégedtek meg az általuk kínált úti élelemmel.”
A keresztesek nem viselkedtek úriember módjára, gátlástalanul raboltak, fosztogattak, erőszakoskodtak és a zsidókat vegzálták. Ahogy a már említett Albert írta:
A magyaroktól elvették borukat, árpájukat, s apránként minden egyebet, amire szükségük volt, végül már birkáikat és marháikat hajtották el, az ellenállókat megölték, miként a rájuk kezet emelőkkel is végeztek. Sok más gaztett is a lelkükön száradt, de ezeket képetlenek vagyunk mind elmondani, mivel a köznép, a maga primitív módján éretlen, fegyelmezetlen, és zabolátlan. Egy magyar fiút, miként azt a jelenlévők elbeszélésből hallottuk, aljas módon, a piactéren karóba húztak.”
A magyar csapatok valahol Pannonhalma mellett vonták kérdőre a hívatlan vendégeket. Tárgyalásokra került sor a felek között, és máig tisztázatlan okok miatt végül a magyar csapatok rátámadtak a fegyverüket letett keresztesekre és szétverték csapatukat.
A legerősebb, legnagyobb népi keresztes sereg Emicho, leiningeni gróf vezetésével érkezett.
Moson váránál akartak belépni az országba, de Kálmán nem adott rá engedélyt. Erre a derék hadfiak nekiláttak a vár ostromának. A több hétig tartó ostrom alatt a védelmet valószínűleg maga Könyves Kálmán vezette. Az is elképzelhető, hogy a felmentő sereget vezette és nem volt a várban. Az ostromlók már közel álltak a győzelemhez, de végül az kicsúszott a kezükből.
Ám amikor már majdnem minden a keresztesek javára billent, s a falakon hatalmas réseket szakítottak, nem tudni mi okból vagy milyen balszerencsével, akkora félelem szállta meg a keresztény sereget, hogy egyszerre menekülni kezdtek.”
– olvashatjuk ismét Aacheni Albertnél. Albert már azt feltételezte, hogy Kálmán király Oroszország felé menekül. Feltételezhetően a közelben fekvő Oroszvárt (amit ma szlovákul Rusovce-nak neveznek), pontosabban a nevét tévesztette össze a távoli Oroszországgal.
Ezután már komolyabb hadi eseményekre az átvonuló keresztesekkel nem került sor. Gottfried, Bouillon grófja vezette mintegy 20-40 ezer fős reguláris keresztes had 1096. augusztusában indult útnak. Szeptember végén érte el a Lajta folyót, majd tárgyalásokba bocsátkozott Kálmán királlyal. Ennek eredményeképpen megegyezetek az átvonulás feltételeiről. A keresztesek túszokat adtak Kálmánnak, mégpedig a vezér öccsét, Balduint és annak családját. Kálmán és testvére, Álmos által vezetett magyar sereg Zimonyig kísérte a keresztes hadat, majd a Szávánál Kálmán átadta a túszokat Gottfriednek.
Az elkövetkező évtizedekben aztán a magyar állam is kivette a részét a szentföldi kalandból, gondoljunk csak II. András királyra és neje, Gertrudis végzetére.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
