Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök, a Katolikus Karitász elnöke a napokban Budapesten, a Keleti pályaudvaron; a magyar–ukrán határon fekvő Barabáson és Kárpátalján, Beregszászon is meglátogatta a menekülteket segítő karitászmunkatársakat. Hazatérte után a Magyar Kurírnak nyilatkozott a tapasztalatairól.
– A háború kitörése mindannyiunkat megdöbbentett, de hamar világossá vált, hogy nem szabad a sajnálkozásnál, a döbbenetnél megragadnunk, hanem segíteni kell. Rövidesen megérkeztek a menekültek, egyre növekvő számban, egyre elkeseredettebben, a kilátástalanság érzésével a szívükben. A Katolikus Karitász és a többi szeretetszolgálat pedig elkezdte a munkát. Nagy öröm számomra, hogy az egész társadalom is megmozdult, látszik, hogy egy keresztény gyökerű társadalomban élünk itt, Magyarországon. Nemcsak a templomba járó emberek segítenek, adakoznak, hanem azok is, akik talán vallásosnak sem tartják magukat, de ott van a lelkükben a jézusi parancs, hogy a bajban lévőnek, a szükséget szenvedőnek segíteni kell.
– Milyen tapasztalatokat szerzett a Keleti pályaudvaron zajló karitászmunkáról?
– Ott az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye karitászszervezete segíti az embereket, de az ország különféle pontjairól is eljöttek ide önkéntesek, hogy a szolgáló szeretetben részt vegyenek. Szeretettel fogadják azokat az embereket, akik kénytelenek otthagyni az otthonukat, mindenüket. Bennem maradt egy kép egy kisgyerekről, aki vágyakozva nézett az adományok közt a játékokra, és az egyik macit nagyon megszerette; amikor odaadták neki, olyan boldogan ölelte magához, s futott vele az édesanyjához… Azt gondolom,
– Püspök úr Barabáson is járt, a határnál…
– Ez a határátkelő a szeretetszolgálatok közötti megegyezés alapján a Katolikus Karitász területe. El kell mondjam, hogy a magyar kormány jelentős anyagi lehetőséget teremtett a szeretetszolgálatok számára, hogy ennek segítségével helyt tudunk állni, tudunk segíteni az ideérkezőknek, a szükséget szenvedőknek, másrészt bőséggel érkeztek a felajánlások, adományok is. Jó, hogy így van, mert a határon túl, Kárpátalján is nagy az ínség, s a Karitász Barabásról naponta egy vagy több fordulóval is visz segélyt, élelmiszert, tisztálkodószereket a kárpátaljai karitászszervezetekhez.
– Milyen helyzettel találkozott Beregszászon?
– Láttam az emberek ínségét, a bezárt benzinkutakat, azt, hogy bizony minden segítségre, adományra nagy szükség van. Találkoztam Michael Cherny bíborossal, és elmondtam neki is a tapasztalataimat; kértem, hogy mondja el ezeket a Szentatyának is.
Hangsúlyoztam neki azt is, hogy mi, magyarok nem vagyunk szívtelenek, amikor azt mondjuk, hogy jó erőben lévő, egészséges külföldi fiatalemberek személyazonosító papírok nélkül erőszakkal ne törjenek be a hazánkba, ugyanakkor az országunk polgárai a bajban lévőket szeretettel fogadják. Segítünk, és nem azt nézzük, hogy korábban mennyire tudtuk egymást segíteni az életben. Erről beszéltem Lucsok Péter Miklós munkácsi püspökkel is, valamint a magyar ajkú papokkal, akik éppen esperesi papi gyűlésre jöttek össze Kárpátalja különféle területeiről.
– Mit tehetünk mi, hogyan segíthetünk most?
– Fontosak az adományok, hiszen ez az élet fenntartásának a záloga, de szükséges, hogy lélekben és imádságban is ott álljunk a menekülők és a Kárpátalján élők mellett is.
A szeretet leleményes. A Patrona Hungariae Iskolaközpont gimnáziumának két osztálya például szendvicseket készít a menekülteknek, és a Keleti pályaudvaron átadják nekik. Mások máshogyan segítenek. Még egyszer hangsúlyozom, figyeljünk arra, mit kérnek a Karitász részéről, hiszen ők tudják, mire van éppen szükség. Meglehet, hosszabb időn keresztül is képesnek kell lennünk áldozatot hozni. A szeretetben és az imádságban se lankadjunk!
– Mit terveznek arra az esetre, ha jóval több menekült érkezik hazánkba?
– A Katolikus Karitász munkatársai nagyon áldozatosak, hősies lelkülettel állnak helyt, akár még a Dunántúlról is eljönnek például a határra, Barabásra, s fogadják az érkezőket. Ha meg kell sokszorozni az erőnket, úgy gondolom, minden szeretetszolgálat kész lesz, hogy mozgósítsa a munkatársait. A Katolikus Karitász nagy ereje az önkéntesek jelentős létszáma, ők már bőséges tapasztalatot szereztek a plébániákon abban, hogy miként segítsenek a kiszolgáltatott helyzetben lévő emberek felkarolásában. Ne adja Isten, hogy a jövőben nehezebb helyzettel kelljen szembenéznünk, de ha az történik, bízom benne, hogy helyt tudunk állni.
Szerző: Körössy László
Fotó: Merényi Zita
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
