Kristályóriás Szolnokon – Sillye Jenő oratóriumát adta elő a szolnoki Jubilate Kórus

Kristályóriás Szolnokon – Sillye Jenő oratóriumát adta elő a szolnoki Jubilate Kórus

A szolnoki Belvárosi Szentháromság-templom 270 éves jubileumára egyhónapos programsorozattal készültek a hívek, melynek záróeseménye a június 22-én előadott Kristályóriás című misztériumjáték volt Kómár István atya vezényletével. A műre – melyet 1982-ben Sillye Jenő Kovács Gábor papköltő szövegére szerzett – több százan voltak kíváncsiak.

Közel 50 fős kórus és zenekar állt össze, hogy június 22-én, a Múzeumok Éjszakáján bemutassák a Kristályóriás című oratóriumot Szolnokon a Belvárosi Szentháromság-templomban. Kómár István atya – aki korábban Szolnok-Szandaszőlősön szolgált két évtizeden át, jelenleg Rákóczifalván plébános, és egyben a Szolnoki Jubilate Kórus karnagya – nem először vezényelte ezt a művet; 20 évvel ezelőtt már bemutatták a plébánia híveiből szervezett kórussal, amiből a későbbi Jubilate Kórus is megalakult. „Sokszor jelezték nekem a hívek, hogy jó lenne újra elővenni és felújítani a művet – mondta a plébános.  – Végül a tavalyi évben elkezdtük a felkészülést; rátaláltam a mű zenekari változatára, a kórus énekein pedig én magam alakítottam. Nagyszabású előadást terveztünk, és ez hál’ Istennek, sikerült is.” A produkcióban hivatásos zenészek is részt vettek; a Szolnoki Szimfonikus Zenekar és a helyi katonazenekar tagjai közül többen csatlakoztak István atya meghívására.

A misztériumjátékot nem csak a helyiek élvezhették: a szentesi Szent Anna-templom és a szarvasi evangélikus templom is helyt adott a produkciónak. „Azért is szerettünk volna az evangélikus templomban fellépni, mert az együttes nem kizárólag katolikus körökből állt össze, a zenészek és az énekesek között vannak evangélikusok, reformátusok is. Öröm volt számunkra, hogy szívesen befogadták a produkciót Szarvason, sőt még jótékonysági lehetőséggel is összekötötték azt, egy beteg gyermek gyógyításának a javára.”

A szolnoki Jubilate Kórus legfőképp a szentmiséken vállal zenei szolgálatot, így a hasonlóan nagy volumenű művek előadása nem mindennapos. „A próbák során biztattam a kórustagokat: úgy induljunk neki az előadásnak, hogy mi most evangéliumot hirdetünk, és szeretnénk ezzel a művel megszólítani az embereket, visszaadni nekik a reményt, átadni Jézus feltámadásának üzenetét” – mondta István atya a felkészülésről.

Hírdetés

„A templomok megteltek, a három előadással körülbelül 500 embert értünk el. Nagyon szép visszhangja volt a fellépésünknek, nemcsak a hallgatóság, hanem a produkcióban részt vevők részéről is. A zenészek hálásak voltak ezért a meghatározó élményért” – fejtette ki Kómár István, hozzátéve: a kórussal és a zenekarral nyitottak arra, hogy más helyszíneken is előadják a művet, amennyiben van olyan plébánia vagy intézmény, amely szívesen befogadná a produkciót.

Forrás és fotó: Váci Egyházmegye

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »