Kövér László szerint a rendszerváltoztatás kezdete óta nem tapasztalt módon „támadás alatt áll” a Szent István-i hagyaték: a keresztény kultúra, a nemzeti önazonosság és az állami szuverenitás. A magyarországi Országgyűlés elnöke a Székelyudvarhely közelében fekvő Székelyszentkirályon beszélt erről vasárnap, a Szentkirály és Szentistván nevű települések Szent Király Szövetségének találkozóján.
Kövér László úgy fogalmazott, a 21. században az alávetésre és kifosztásra kiszemelt embereknek elsődlegesen nem az országát, hanem a tudatát akarják megszállni, a lelkét akarják rabul ejteni. Az új harcmodor lényege, hogy az embert elidegenítik természetes közösségeitől, államától, nemzetétől, szülőföldjétől, hitétől, hagyományaitól, kiforgatják önazonosságából. Még annak a bizonyosságát is elveszik tőle, hogy fiú-e vagy lány – tette hozzá.
Az állami hatalmak mögött, illetve fölött álló ellenséget Kövér szerint a „megvásárolt vagy megzsarolt politikusok hada, a civil szervezeteknek csúfolt nemzetközi ügynökhálózatok, multinacionális vállalatok, világbirodalommá nőtt kommunikációs cégek és a nyugati tudatipar” alkotja.
Bálint Elemér Imre, a Székelyszentkirályt is magába foglaló Oroszhegy polgármestere felidézte: a mostani találkozónak mottójául választották Szent István 8. intelmét: „A fiak kövessék az elődöket!”. Úgy vélte: a rendezvény is a közös magyar jövendőhöz rakhat le egy követ. Szabó Gellért, a magyarországi Szentkirály polgármestere arra figyelmeztetett, hogy „a fiak kövessék az elődöket”-intelmet Szent István sem egészen követte. Úgy vélte: meg kell elégednünk azzal, hogy a fiaink, lányaink nem akarnak a nyomainkba lépni, de ugyanazon az úton haladnak, és ugyanazt a célt látják.
A Szent Király Szövetségben egyébként Magyarországról, Bakonyszentkirály, Kerkaszentkirály, Királyszentistván, Porrogszentkirály, Rinyaszentkirály, Szabadszentkirály, Szentistván, Szentistvánbaksa, Szentkirály, Szentkirályszabadja, Szombathely-Szentkirály vesz részt. Erdélyből Csíkszentkirály, Kalotaszentkirály, Marosszentkirály, Sepsiszentkirály, Székelyszentistván, Székelyszentkirály, valamint Felvidékről Királyfiakarcsa, Vágkirályfa, Sajószentkirály, Sajókirályi tagja a szövetségnek. A kárpátaljai Aknaszlatinán élő Szent István kultusz miatt folyamatban van e település tagfelvétele is.
(mti/hírszerk)
Forrás:itthon.transindex.ro
Tovább a cikkre »