Macron: vadászrepülőkkel fokozza az öldöklést

Franciaország Mirage 2000-5 típusú vadászrepülőket szállít Ukrajnának, hogy támogassa az Oroszország elleni háborúban – jelentette be Emmanuel Macron francia elnök csütörtök este.

„Pénteken jelentjük be a Mirage 2000-5-ök átadását” Volodimir Zelenszkij ukrán elnök franciaországi látogatása alkalmából – mondta az államfő a két legnézettebb országos tévécsatorna, a kereskedelmi TF1 és az állami France 2 híradóinak adott élő interjújában.
   
Emmanuel Macron a normandiai partraszállás 80. évfordulója alkalmából 25 állam- és kormányfő részvételével csütörtökön tartott megemlékezés színhelyéről nyilatkozott, ahova többi között az ukrán elnök is meghívást kapott.
   
A francia elnök elmondta: a vadászgépek ukrán pilótáit Franciaországban fogják kiképezni még az idén, s Franciaország további 4500 ukrán katona kiképzést is tervezi. Jelezte, hogy jelenleg egyetlen francia katonai kiképző sem tartózkodik Ukrajnában.
   
Emmanuel Macron elmondta: Franciaország továbbra is támogatást nyújt Ukrajnának ahhoz, hogy „ellenálljon, de nem akarja a háború eszkalálódását”.
   
„Mi semmi esetre sem állunk háborúban Oroszországgal és a népével” – fogalmazott. Elmondta, hogy pénteken az ukrán elnökkel „egy új együttműködést” kötnek a vadászgépek átadásáról, de nem pontosította, hány Mirage-ról van szó.
   

Hírdetés

 Az Ukrajnába esetlegesen küldendő katonai kiképzők kérdésével kapcsolatban Emmanuel Macron úgy vélte, hogy „nem lehet tabu ebben a témában”.
   
„Ukrajna szuverén. Nem arról van szó, hogy a harci övezetbe megyünk kiképzésre, de amikor Ukrajna kihívással néz szembe, akkor válaszolnunk kell, ahogy eddig is tettük minden alkalommal” – hangsúlyozta a francia elnök.
   
Emmanuel Macron megerősítette: beleegyezését adta ahhoz, hogy Ukrajna csapást mérjen Oroszországra azokról a területekről, ahonnan a rakétákat kilövik.
   
A francia elnök úgy vélte, hogy béke csak akkor lesz, ha „Ukrajna képes ellenállni”.
   
„A helyzet nehéz” – ismerte el a francia elnök, hozzátéve, hogy az orosz hadsereg „kemény csapásokat” mér a harkivi régióra. „A béke azonban nem lehet Ukrajna kapitulációja” – szögezte le Emmanuel Macron, aki szerint a békének tárgyalások útján kell létrejönnie. Ugyanakkor úgy látta, hogy ennek még nem jött el az ideje.
 


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »