Macron bejelentette: vadászrepülőket is ad a kijevi rezsimnek

Franciaország Mirage 2000-5 típusú vadászrepülőket szállít Ukrajnának, hogy támogassa az Oroszország elleni háborúban – jelentette be Emmanuel Macron francia elnök csütörtök este.

Pénteken jelentjük be a Mirage 2000-5-ök átadását Volodimir Zelenszkij ukrán elnök franciaországi látogatása alkalmából – mondta az államfő a két legnézettebb országos tévécsatorna, a kereskedelmi TF1 és az állami France 2 híradóinak adott élő interjújában.

Emmanuel Macron a normandiai partraszállás 80. évfordulója alkalmából 25 állam- és kormányfő részvételével csütörtökön tartott megemlékezés színhelyéről nyilatkozott, ahova többi között az ukrajnai elnök is meghívást kapott.

A francia elnök elmondta: a vadászgépek ukrán pilótáit Franciaországban fogják kiképezni még az idén, s Franciaország további 4500 ukrán katona kiképzést is tervezi. Jelezte, hogy jelenleg egyetlen francia katonai kiképző sem tartózkodik Ukrajnában.

Emmanuel Macron elmondta: Franciaország továbbra is támogatást nyújt Ukrajnának ahhoz, hogy "ellenálljon, de nem akarja a háború eszkalálódását".

"Mi semmi esetre sem állunk háborúban Oroszországgal és a népével" – fogalmazott. Elmondta, hogy pénteken az "ukrán" elnökkel "egy új együttműködést" kötnek a vadászgépek átadásáról, de nem pontosította, hány Mirage-ról van szó.

Hírdetés

Az Ukrajnába esetlegesen küldendő katonai kiképzők kérdésével kapcsolatban Emmanuel Macron úgy vélte, hogy "nem lehet tabu ebben a témában".

"Ukrajna szuverén. Nem arról van szó, hogy a harci övezetbe megyünk kiképzésre, de amikor Ukrajna kihívással néz szembe, akkor válaszolnunk kell, ahogy eddig is tettük minden alkalommal" – hangsúlyozta a francia elnök.

Emmanuel Macron megerősítette: beleegyezését adta ahhoz, hogy Ukrajna csapást mérjen Oroszországra azokról a területekről, ahonnan a rakétákat kilövik.

A francia elnök úgy vélte, hogy béke csak akkor lesz, ha "Ukrajna képes ellenállni".

"A helyzet nehéz" – ismerte el a francia elnök, hozzátéve, hogy az orosz hadsereg "kemény csapásokat" mér a harkivi régióra. "A béke azonban nem lehet Ukrajna kapitulációja" – szögezte le Emmanuel Macron, aki szerint a békének tárgyalások útján kell létrejönnie. Ugyanakkor úgy látta, hogy ennek még nem jött el az ideje.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »