Karácsony vigíliája egyházmegyéinkben

A püspöki székhelyeken a főpásztorok által karácsony vigíliáján bemutatott szentmisékről az egyházmegyei tudósítások alapján számolunk be.

Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

A debreceni Szent Anna-székesegyházban december 24-én, Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök este 6 órakor mutatott be ünnepi szentmisét, amelyet a Magyar Katolikus Rádió és a Kossuth Rádió éjfélkor felvételről közvetített.

Palánki Ferenc megyéspüspök homíliájában megemlékezett két idős egyházmegyés papról, akik a járvány következtében hunytak el, valamint azokról is, akik munkahelyük elveszítése miatt létbizonytalanságba kerültek, vagy más nehézséggel, fájdalommal küzdenek, gyászt élnek meg.

Mindezen küzdelemtől egyedül „A mi urunk Jézus Krisztus kegyelme” (Róm 16,24) tud megváltani bennünket utalt a főpásztor Szent Pál apostol levelére. Megköszönjük tehát, hogy Jézus Krisztus eljött közénk, megszabadított bennünket a halál árnyékában a félelemtől, mert születésével áthangolja az életünket. 

Meg kell ismernünk Isten szeretetét, aki eljött erre a világra, hogy átformáljon, átalakítson, hogy képessé tegyen bennünket a jóra, arra, hogy ne magunkat állítsuk életünk középpontjába.

A mai embernek van egy elképzelése, álma az életéről, és ennek megvalósításához sokszor nem válogat az eszközökben. Jézus kiszolgáltatta, egyszerű emberek gondozására bízta magát, kisgyermekként érkezett, hogy szeretetre indítson mindenkit.

A szentmiséről szóló bővebb beszámoló ITT olvasható.

*

Egri Főegyházmegye

Az egri bazilikában Ternyák Csaba egri érsek mutatott be Urunk születése alkalmából vigília szentmisét december 24-én, 18 órától.

Szentbeszédében rámutatott: Más ez a karácsony, ennek ellenére mégis ünnep, sőt, ezek a külső körülmények talán még érzékenyebbé tesznek bennünket. Úgy érezzük, ez az ünnep jobban hasonlít a betlehemi első karácsonyhoz.

Hírdetés

Az emberek most is bezárkóznak, igaz, most a járvány miatt, de mindenképpen szűkebb körben ünneplünk. Annak idején Mária és József voltak jelen és csendes boldogságban ölelhették magukhoz a kisdedet, később jöttek a pásztorok és a királyok. A lényeg azonban most is ugyanaz, ma sem beszélhetünk másról, nem engedhetjük, hogy a figyelmünket elterelje a lényegről, legyen az a járvány, a kisebb közösség a bazilikában, vagy az ünnepi szentmise korábbi időpontja. A lényeg az, hogy megszületett a világ üdvözítője, az Isten emberré lett. Ez lett a történelem középpontja, ez megmutatkozik az időszámításban, abban, hogy Krisztusban egy új típusú ember jelent meg, aki mindenkit új életre hívott. Minden karácsony arra emlékeztet, hogy annyira fontos az ember Isten szemében, hogy ő maga is emberré lett, véglegesen.

A szentmiséről szóló bővebb beszámoló ITT olvasható.

*

Kaposvári Egyházmegye

December 24-én, szenteste Varga László megyéspüspök celebrált szentmisét a kaposvári Jézus Szíve-templomban.

A főpásztor prédikációjában Szent József példájáról elmélkedett: Nagyon örülök, hogy ennek a szentmisének az evangéliuma Szent Józsefről is szól, mondhatjuk azt, hogy Ő a főszereplője az imént elhangzott evangéliumi szakasznak – fogalmazott Varga László.

Mielőtt erről az igaz emberről néhány gondolatot megfogalmaznék, először azt mondanám róla, hogy igazi ember volt. A Jóisten egy pillanat alatt összetörte József álmát. Az álmát, melyet jegyeséről, Máriáról álmodott, s melyet leendő házasságáról és családjáról álmodott. József igazi ember volt, akit ez a váratlan esemény arra indított, hogy töprengjen.

Nem volt könnyű helyzetben. Tépelődött, hogy vajon most mit kell tennie? Ha kiderül, hogy Mária gyermeket vár, s a gyermek nem tőle van, akkor a törvény nevében meg kell kövezni Máriát. Megölik a gyermeket és az anyját is. Azon gondolkozott, hogy titokban bocsájtja el. Nagyon sok olyan helyzet van kinek-kinek az életében, amely teljesen váratlanul tör rá, készületlenül, s összetöri az összes elképzelését, álmát, tervét, s minden megváltozik.

Itt nem csak a vírusra gondolok, ami pillanatok alatt felülírhat mindent, akármit terveztünk a jövőnkről, hivatásunkról, családunkról. Nem könnyű elfogadni, nem könnyű belenyugodni abba, hogy minden másképp lesz.

József a szeretet embere volt, aki példa mindannyiunk számára, hogy igent mondjunk Isten akaratára akkor is, ha váratlanul jön és akkor is, ha nem értjük. A szeretet felette áll a tudásnak és az értelemnek. József példa és közbenjáró. Kérjük Szent József közbenjárását ebben az évben önmagunk és szeretteink számára, hogy legyünk igaz emberek és legyünk a szeretet emberei! – zárta szentbeszédét a főpásztor.

A szentmiséről szóló bővebb beszámoló ITT olvasható.

*
Szombathelyi Egyházmegye

December 24-én Székely János megyéspüspök mutatott be szentmisét karácsony vigíliáján a szombathelyi székesegyházban.

A szentbeszédet meghallgathatják ITT.

Forrás és fotó: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye; Egri Főegyházmegye; Kaposvári Egyházmegye; Szombathelyi Egyházmegye

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »