Az eheti parlamenti ülés egyik legfontosabb kérdése az, hogy az Orbán-kormány hajlandó, vagy képes-e bármit tenni a rekordmagas benzinárral szemben, amely most már érezhetően drágítja az élelmiszereket is. Nos, úgy tűnik, hogy nem. Hiába kérdezte erről a kormányt Jakab Péter, a Jobbik elnöke napirend előtti felszólalásában, érdemi válasz nem érkezett Dömötör Csaba részéről. Azaz minden marad, mint eddig. Ugyanakkor a Jobbik szerdára tüntetést szervez az üzemanyagárak elszabadulása ellen, és javaslatokkal is szolgált a válság kezelésére.
Kövér László csendben tűrt és tűrt!!!
Az első felszólaló amúgy Szabó Tímea (Párbeszéd) volt, aki érdekes kísérletbe kezdett, ugyanis Kövér László házelnöksége alatt hozta be a Parlament elé azt a hírt, miszerint Kövér kabinetfőnökének családja használ egy 240 milliós, határon túliaknak szánt pénzből vett budai lakást.
„Ez egy orbitális kormányzati csalás, ellopták a határon túli magyaroknak szánt pénzt”
– fogalmazott Szabó Tímea.
A Párbeszéd társelnöke tovább élcelődött Kövér Lászlóval, ugyanis felsorolta, hogy szerinte ebben az ügyben felmerül a csalás, a számvitelrendjének megsértése, pénzmosás, vesztegetés elfogadása, hivatali vesztegetés elfogadása is.
„Mit érdemel az a bűnös, aki nem tartja be a Fidesz törvényeit?”
– tette fel a kérdést, azonban a Házelnök kibírta büntetés nélkül (legutóbb több mint 9 milliós bírságot rótt ki Kövér László Szabó Tímeára).
Ezután felhozta Kósa Lajos kikotyogását, amivel elismerte a fideszes politikus, hogy a kormány beszerezte a Pegasus kémszoftvert.
„Nem az államtitkot sértő Kósa Lajos az érdekes, hanem hogy titkosszolgálati eszközökkel figyelték meg az embereket. De ez nagyon forró pite”
– figyelmeztetett Szabó Tímea. Szerinte a kormányoldal tudja, hogy a hatalmuknak lassan vége lesz, és az ettől való félelmükben semmitől nem riadnak vissza, putyini útra léptek. De ebben az országban most már többen vannak a kormányváltást akarók, mi pedig el fogjuk takarítani a sok szemetet – tette hozzá Szabó Tímea.
Dömötör Csaba szerint ők takarították el a romokat a szocialista kormányok után. Az ismert politikai panelek közben csak egy mondat jutott a Pegasus botrányra az államtitkártól: Pintér Sándor a Nemzetbiztonsági bizottság előtt adott tájékoztatást, a magyar szolgálatok 2010 óta nem folytattak törvénytelen adatgyűjtést.
Még elmondta azt is, hogy a fent hivatkozott alapítvány semmiféle közpénzt nem kezel, a kormányzatra való hivatkozás hazugság.
A tanársegéd 145 ezer forintja
Csárdi Antal az LMP képviselője Beszéljünk a tényekről – címmel napirend előtt, arra hívta fel a figyelmet, hogy a kormány bejelentése nyomán tanársegéd mindössze nettó 145 ezer forintot kap.
Sokan azonban nem kapják meg az egyetemi kinevezést például adjunktus, docens, hiába teljesítették a feltételeket -tette hozzá Csárdi Antal. Az LMP-s képviselő ezért arra szólította fel a kormányt, hogy egészítse ki a pedagógusok bérét a garantált bérminimumra, mert most egy kezdő szakmunkás jobban keres, mint egy több éves tapasztalattal rendelkező pedagógus.
Tényleg ennyire értékeli a pedagógusok munkáját?
– tette fel a kérdést Csárdi Antal hozzá téve, hogy ne a 2010 előtti időszakról beszéljen a kormány képviselője.
Orbán Balázs államtitkár válaszában előbb gyurcsányozott egyet amikor arról beszélt, hogy Csárdi Tamás csak azért lehet képviselő, mert Gyurcsány így akarja… A felsőoktatási bérkérdésről felidézte, hogy Gyurcsány Ferenc kormányzása forrásokat vont ki az oktatásból. Ezzel szemben a polgári kormány volt az amely most 11+15 százalékos béremelésről döntött – közölte Orbán Balázs.
Az államtitkár szerint a propagandapénzek oltási kampányra mennek
Bősz Anett (DK) felszólalásában felhozta, hogy a napokban a kormány úgy csoportosított át 55 milliárd forintot, hogy arról nem tájékoztatott semmit, így a Költségvetési bizottságot sem. (Ahogy arról beszámoltunk, a hétvégén 119 milliárdról döntött Orbán Viktor – szerk.). A politikus felidézte, hogy ismét 5,5 milliárd forintot szánnak kormánypropagandára, de az egyházak is kapnak 4 milliárdot. Meddig fogjuk a jelenlegi költségvetési intézkedéseket nyögni? – tette fel a kérdést Bősz Anett.
A kormány részéről Orbán Balázs elmondta, tudja, hogy illik kritizálni a kormányzati kommunikációt, de szerinte komoly kormányzati és állami felelősség, hogy oltási kampányokat szervezzenek. Szerinte ezek a milliárdok erre a célra mennek, szakpolitikai célok vannak mögötte – tette hozzá (bár a kormányzati propaganda eddig csak a Gyurcsányozásban jelenik meg, legalábbis a közösségi médiában…)
Orbán a gyenge ember
Tóth Bertalan MSZP-s képviselő napirend előtt felidézte, hogy Orbán Viktor a közrádióban azt mondta, nem tudnak újabb embereket rábeszélni az oltásra.
Ez játék az emberi életekkel a politikai haszonszerzés céljából
– jelentette ki az MSZP társelnöke, aki szerint több mint 30 ezer honfitársunkat vesztettük el, de Orbán Viktor ezért nem érez felelősséget.
Orbán Viktor minden pénzt, fegyvert, paripát megkapott a védekezéshez, de nem készült fel az újabb járványhullámra Tóth Bertalan szerint romokban az egészségügy mert a kormány elüldözte az orvosokat és az ápolókat. Gyenge forintot csak gyenge emberek akarhatnak – idézte Orbán évekkel ezelőtti szavait Tóth Bertalan hozzátéve, hogy
a miniszterelnök szerinte gyenge ember.
A gyenge forinttal csak Matolcsy György és köre jár jól – zárta felszólalását Tóth Bertalan.
Rétvári Bence válaszában az MSZP-s képviselő állításával szemben a WHO-ra hivatkozva azt állította, hogy a kormány jól védekezett a járvánnyal szemben.
Felidézte Korózs Lajos videóját, és számon kérte az MSZP társelnökét, hogy a szocialisták kiálltak Korózs mellett, de nem támogatták a kínai vakcinát. Ezután Rétvári Bence átment kampány üzemmódba amikor azt hangoztatta, ha baloldali kormány lett volna a járvány alatt, akkor most vizitdíj lenne a kórházakban, és kevesebb lenne egészségügyi dolgozó.
Mindezt azzal egészítette ki, ha a baloldal visszatérne a hatalomba, akkor szerinte biztosan emelnék a rezsiárakat.
Jakab: A kormány 100 milliárdot akar lehúzni a magyar emberekről!
Jakab Péter, a Jobbik elnöke Áder János 2005-ös kijelentéseire hivatkozott, miszerint ha a benzin ára eléri a 250 forintot, akkor azt jövedéki adó csökkentésével kell csökkentenie. 500 forintnál mit kell csinálni? – fordult a kormányoldal felé a politikus, majd tett is egy javaslatot: ideiglenesen el kell engedni a teljes jövedéki adót.
Felidézte azt is, hogy 2004-ben Orbán Viktor azt mondta, az állam nyerészkedik az üzemanyag árán. Egyetértek, a fele adó, ha valaki 20 ezer forintért megtankolja a kocsiját, abból 10 ezret elvesz a kormány, igen, ez valóban nyerészkedés – fogalmazott Jakab Péter, majd hozzátette:
„csak akkor ne csinálják, ne nyerészkedjenek a magyar ember pénztárcáján!”
Most akarják beszedni a rengeteg pénzt, amit jövőre szét akarnak osztani, most kalapozzák össze a 13. havi nyugdíjat, vagy
„Kövér Laci bácsinak kell még néhány gránátvető, tömegoszlató-fegyver?”
– tette fel a kérdést.
Jakab Péter közölte, a Jobbik egy petíciót indított, amiben három külön célt jelöltek meg, amelyeket korábban a Fidesz is hangoztatott:
Nekem mindegy, hogy melyiket választják, csak most már valamit csináljanak, mert ott ahol a benzin drágul, minden drágul – figyelmeztetett a jobbikos politikus. Csak az elmúlt hónapban például a cukor 9 százalékkal, a liszt 25 százalékkal drágult.
Éhségházadásra számítsunk?! A felelőtlen kormányzásuk miatt ez is benne van a pakliban
– mondta.
Egy ország képed el azon, hogy semmit nem tesznek a drágulás ellen, szét tárják a kezüket és Gyurcsányoznak, ennél egy óvodás is többre képes, csak ő nem kap ezért milliós tiszteletdíjat – fejtegette.
A benzint terhelő jövedéki adóból az év végéig közel 100 milliárdot akarnak lehúzni a magyar emberekről. „Ne tegyék, hagyják ott ezt a pénzt a lakosságnál, hogy legyen miből élni”
– figyelmeztetett, mert szerinte a jövő évi osztogatást megelőző fosztogatást sokan nem fogják túlélni.
A kormány nevében válaszoló Dömötör Csaba azonban elég magas hőfokra tekerte a szociális érzéketlenséget. Egy mondattal elintézte a benzinárakat: szerinte Magyarországon olyan benzinárképzés van, amely drágulás esetén automatikusan csökkenti az adót,
de a legfontosabb tényező az olaj világpiaci ára.
Az államtitkár ezután valóban nem Gyurcsányozott, hanem a Márki-Zay Pétertől idézett, például hogy ő a benzinárban semmilyen szociális komponenst nem tart indokoltnak, illetve hogy az árak szabályozását kommunista ötletnek tartja, valamint hogy nem az a cél, hogy a határon megállítsuk a világpiaci árakat.
De ezek szerint a kormánynak sem ez a célja.
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »