Jakab Péter az üzemanyagárak befagyasztásáról: több hét küzdelem után ma meghátrált a kormány

Mint megírtuk, a kormányinfón Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter bejelentette, hogy november 15-től kormány 480 forintban rögzíti a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti felső határát, először három hónapra, utána felülvizsgálják.

Jakab Péter Jobbik-elnök Facebook oldalán közzétett videójában reagált a ma nyilvánosságra hozott kormánydöntésre.

„Ahogy mondani szokás, nincs lehetetlen, csak tehetetlen”

– kezdte reakcióját Jakab, aki elmondta, a Jobbik az elmúlt hetekben mindent megtett annak érdekében, hogy munkára bírja Magyarország igencsak tehetetlen kormányát. Az Orbán-kormány ugyanis mindezidáig csak figyelte az üzemanyagárak elszabadulását.

Kifejtette, a magyar néppárt képviselői az elmúlt hetekben számtalanszor, legutóbb múlthét hétfőn is elmondták a Parlamentben, hogy a kormánynak nem az a dolga, hogy figyeljen, hanem az, hogy cselekedjen. Követelték, hogy a kormány azonnali hatállyal fagyassza be az üzemanyagárakat, illetve azt is, hogy csökkentsék az üzemanyagárakat terhelő, Európa-rekorder adókat, máskülönben az emberek bele fognak rokkanni a mérhetetlen drágulásba.

Hírdetés

A Jobbik az ezzel kapcsolatos határozati javaslatát még tegnap benyújtotta a Parlament elé, este pedig Mátészalkán tartottak összellenzéki tüntetést az elszabaduló üzemanyagárak és a kormányzati tétlenség miatt.

Jakab Péter kiemelte, a mai döntéssel a

a kormány ma meghátrált.

Felidézte, Orbán Viktor nemrégiben arról beszélt, hogy hazánk utol fogja érni Ausztriát. Úgy látja, a kormányzat eddigi tétlenségének eredményeként üzemanyagárakban már most utol értük Ausztriát, ugyanakkor ez önmagában nem elég ahhoz, hogy csökkenjen az üzemanyag ára és ezzel együtt az élelmiszerek ára 

„A Jobbik éppen ezért továbbra is azt követeli, hogy a kormány mérsékelje – vagy akár engedje el – az üzemanyagot terhelő 27 százalékos ÁFÁ-t, a literenkénti 120 forintos jövedéki adót!”

– mondta a Jobbik elnöke, hozzátéve, ha kell, kezdeményezzenek érdemi tárgyalást Brüsszellel ebben a kérdésben. Legalább most vívjanak egy valódi szabadságharcot, amiben támogatni fogják őket.

Hangsúlyozta, ha ezt mégsem teszik meg, akkor nélkülük is meg fogják védeni a magyarok pénztárcáját, legfőképpen az Orbán-kormánytól, jövőre ugyanis leváltják őket.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »