December 27-től megkezdik az egészségügyi dolgozók oltását, pillanatnyilag 5500 vakcina érkezése biztos az EU-ból, de az azt követő napokban újabb szállítmányok várhatók – közölte keddi online sajtótájékoztatóján a Miniszterelnökséget vezető miniszter.
Gulyás Gergely a kormányinfón hozzátette:
Megismételte:
A cél az, hogy hatékony, ellenőrzött oltóanyag álljon rendelkezésre – hangoztatta, egyúttal tudatta:
Magyarországon, aki részt venne az oltásprogramban, regisztrálnia kell a vakcinainfo.gov.hu oldalon. Ezt eddig már több mint 300 ezren tették meg.
– mondta Gulyás. Reményét fejezte ki, hogy 7-10 nappal az elhalálozások száma is követni fogja a fertőzöttek számában bekövetkezett csökkenést.
– mondta a miniszter, megjegyezve: a 10 fős létszámkorlátba a 14 év alattiak nem számítanak bele.
Beszámolt továbbá arról, hogy
A miniszter beszélt a kormány gazdaságvédelmi intézkedéseiről is.
Gulyás Gergely közlése szerint
Hozzátette: jelenleg 2,6 millió család jogosult erre, és 56 százalékuk, majdnem 1,5 millió család igénybe is veszi a moratóriumot. Ez a teljes hitelállomány – ami 6500 milliárd forint – több mint 54 százalékát, 3600 milliárd forintot érint – tette hozzá.
Elmondta: 987 ezer vállalkozó jogosult a hiteltörlesztési moratóriumra, 48,5 százalékuk élt is ezzel, vagyis majdnem félmillió vállalkozásnak segítenek ezzel. Szavai szerint a teljes hitelállománynak – ami 10 300 milliárd forint – 41,7 százalékára – 4300 milliárd forintnyi állományra – áll fenn a moratórium.
– jelentette ki.
Hozzátette:
A kormány döntött arról is, hogy
Felhívta a figyelmet:
A kormányszóvivő ugyancsak kérdésre elmondta,
Arra a kérdésre, a kormány lehetségesnek tartja-e, hogy különbséget tegyenek azok között, akik beoltatták magukat és akik nem, azt felelte: szinte biztosan lesznek ilyen szabályok, például a légitársaságoknál. Úgy fogalmazott,
Gulyás Gergely közölte, a kormány január-március között több ezer milliárd forint értékében ír ki uniós pályázatokat, ami lehetővé teszi, hogy a vállalkozások tőkéhez jussanak egy gazdaságilag nehéz időszakban, és így munkahelyeket tudjanak megőrizni, illetve létrehozni. A kabinet reményei szerint mindez ahhoz is hozzájárul, hogy 2021-ben „kézzelfogható” legyen a gazdasági növekedés – mondta.
Gulyás Gergely kérdésre szólt arról is,
A kárpátaljai magyarság védelméről szólva Gulyás Gergely kiemelte:
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »