Goldschmidt korábbi moszkvai főrabbival értéktelenítették tovább a Nagy Károly-díjat

Átadták csütörtökön Aachenben Pinchas Goldschmidtnek, az Európai Rabbik Konferenciája elnökének a Nagy Károly-díjat.

Az elismerést odaítélő Nemzetközi Nagy Károly-díj Alapítvány tudatta, hogy a díjjal egyúttal az európai zsidó közösség előtt is tisztelegnek. A bejelentés szerint a díjjal azt az üzenetet szeretnék közvetíteni, hogy a zsidó élet Európa szerves része, s a kontinensen nincs helye az antiszemitizmusnak.

"Senki nem áll ki úgy a párbeszédért, és a vallások és népek közötti határok lebontásáért, mint Pinchas Goldschmidt" – jelentette ki Aachen polgármestere, Sibylle Keupen, hozzátéve, hogy a díj egyúttal elismerés Goldschmidt antiszemitizmus elleni küzdelméért.

A díjátadón beszédet mondott Robert Habeck német szövetségi alkancellár és Edi Rama albán miniszterelnök is.

Hírdetés

Habeck méltatta az Európai Muszlim-Zsidó Tanács egyik alapítójaként is ismert Goldschmidtnek a két vallás hívei közötti párbeszéd érdekében folytatott munkáját.

A svájci születésű Goldschmidt korábban Moszkva főrabbija volt, azonban az ukrajnai háború kitörése után elhagyta Oroszországot, mert az orosz hatóságok nyomást gyakoroltak rá, hogy támogassa Oroszország Ukrajna elleni agresszióját, ezt azonban ő megtagadta. Oroszországban külföldi ügynökké nyilvánították. Jelenleg Izraelben él.

A díjat – melyet 1950 óta osztanak ki – 2023-ban Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és az ukrán nép kapta. A gázai háború októberi kitörése óta Európában jelentősen nőtt az antiszemita indíttatású bűncselekmények száma.

A korábbi díjazottak között van Emmanuel Macron francia elnök, Helmut Kohl egykori német kancellár és Ferenc pápa is.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »