Május első hetében a budapesti székhelyű Nemzetpolitikai Kutatóintézet (NPKI) konferenciát szervezett „Magyarok Szlovákiában – konferencia a 2021-es népszámlálás magyar vonatkozású eredményeiről” címmel. Honlapunkon, a konferencia napján, tudósításban számoltunk be az eseményről, most pedig bemutatjuk a szakmai fórum néhány fontosabb megállapítását.
Ahogy azt Kántor Zoltán igazgatótól megtudtuk, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet elsősorban a Magyar Kormány Nemzetpolitikai Államtitkársága számára készít jól hasznosítható, felhasználóbarát kutatásokat, de emellett tágabb célja, hogy a tudományos szféra számára is olyan tanulmányokat tudjanak letenni az asztalra, amelyek előbbre viszik a tudományt. Nem véletlen tehát, hogy Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár a nyitóbeszédében plasztikusan megrajzolta a külhoni magyarság iránti felelősségvállalás közjogi és intézményi kereteit, kezdve az Alaptörvénnyel, mint a legfőbb jogforrással; innét a mindennapi kapcsolattartás olyan intézményeihez jutott el, mint a nemzetpolitikai államtitkárság, a Bethlen Gábor Alap, az NPKI, a Magyarság Háza és az ezekhez hasonló, támogató és együttműködő szervezetek.
Ezenkívül mutassák be a makroadatok mögött meghúzódó társadalmi folyamatokat. Az intézet által felkért kutatók közül cikkünkben Harrach Gábor és Mészáros András munkáiból, illetve előadásaiból idézünk néhány megállapítást, amelyek között a szlovákiai magyarság immár szinte folyamatos számbeli és százalékos fogyása ellenére még mindig találunk pozitív előjelű megállapítást is.
Nemzetiség és anyanyelv
Harrach Gábor történész-szociológus elsőként a magyar nemzetiségűek és a magyar anyanyelvűek számbeli változásait vizsgálta a legutóbbi két népszámlálás szempontjából. Külön kezelte a Szlovákia déli sávjában fekvő 16, ún. magyarlakta járást, illetve a magyarlakta régiótól északra fekvő 54 járást, amelyeket szórványvidéknek nevezünk. Pozsonyt és Kassát, a maga összesen 9 járásával, a déli sáv járásaihoz sorolta.
Kedvező a szórványvidék nemzetiségi változása is, ahol ugyan kis mértékben, majdnem egy százalékkal, de növekedett a magukat magyar nemzetiségűnek vallók aránya. Mindezt a kedvezőtlen etnikai környezet ismeretében akár meglepőnek is nevezhetjük, teszi hozzá Harrach Gábor, aki úgy véli, nem odavándorlás, hanem disszimiláció állhat a jelenség mögött.
A kutató ki is emeli, hogy a már említett dél-gömöri régióban (főképpen a Rimaszombati járásban) a magyar nemzetiségi és anyanyelvi arányok növekedésének, illetve a környező járásokban zajló csökkenésének egyidejű következményeként – egy új magyar etnikai centrum kiemelkedése figyelhető meg. Így tehát adódott a kérdés és a lehetőség, hogy a konferencia szünetében megkérdezzük Potápi Árpád Jánost, hogy terveznek-e a magyar identitású romák irányába valamilyen speciális programokat?
Magyarországon ezen a téren az elmúlt bő egy évtizedben jelentős haladást sikerült elérni, ami az integráció felé való elindulást és sok esetben annak a megvalósulását is jelentette már sok helyen. Ez nem kis mértékben az elmúlt évtized jelentős magyarországi gazdasági fejlődésének is az eredménye, amely a romáknak a szakképzésbe, a munkapiacra, s általában véve az oktatásba való erőteljes bekapcsolását jelentette. Ezt kell tenni Szlovákiában is, hangsúlyozta Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár.
Csallóközcsütörtök és Vörösmajor
Második jelzett témánk egy meglepő eredményt mutató összehasonlítása két egymás szomszédságában lévő, de mégis az utóbbi években homlokegyenest más migrációs számokat produkáló településnek. Mészáros András közgazdász-elemző Csallóközcsütörtök és Vörösmajor lakossági és területi beépítettségének a változásait, illetve összefüggéseit vizsgálta. Ez a tanulmány jó példája a főváros felé irányuló országon belüli migrációnak, ami alapvetően változtatja meg a Felső-Csallóköz etnikai arculatát.
A vágtató betelepülés eredménye, hogy a magyarság visszaszorulóban van. Két évtizeddel ezelőtt Vörösmajor magyar lakosainak a száma 152-ről 181-re növekedett, és ez az akkori lakosság több mint 50 százalékát jelentette, ám a legutóbbi népszámlálás alkalmával a magyarok aránya – a rengeteg betelepülő miatt – már csak 7 százalékra apadt.
Mészáros András zárásképpen megállapította, hogy a folyamatos migráció miatt a korábban magyarlakta településeken dinamikusan nő a szlovák ajkú népesség aránya. Az új, többnyire szlovákok által lakott negyedek létrejötte mellett sajnos az eredeti településmag is fokozatosan elveszíti korábbi arculatát. A fejlődés ára pedig az infrastruktúrafejlesztések megkésettsége, a hiányos intézményi háttér és a vidéki életforma gyors visszaszorulása ezeken a településeken.
Megjelent a Magyar7 2024/20. számában.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
