A politika a lehetőségekről szól, ahol minden és annak ellenkezője is előfordulhat. A nyugati elit azonban az elmúlt öt évben úgy vágta maga és a választók alatt a fát, mintha nem lenne holnap, és most képesek azon csodálkozni, hogy a szélsőjobb előretört, és az egykori ősellenségeiknek kell mélyen meghajolniuk. Von der Leyen nem is olyan még durva megszólalásaival súlyos károkat okozott Olaszországnak, ma azonban a meggyengült német, francia és spanyol országvezetők miatt kénytelen benyalni annak a Giorgia Meloninak, aki ellen a választások hevében kívülről propagandát folytatott.
2022-ben ugyanis von der Leyen arról beszélt az olasz parlamenti választások előtti hetekben, hogy ha a választást Meloni pártja, az Olasz Testvérek nyerné meg, akkor „megvannak az eszközei”, hogy megregulázza az EU harmadik legnagyobb tagállamát. Egyértelmű utalást tett Lengyelországra és Magyarországra is, így nem lehetett félreérteni: von der Leyen a beavatkozva a demokratikus választásokba megzsarolta az olasz népet az uniós pénzcsapok elzárásával.
Az eredmény felemás lett. Meloni hatalmasat ment és megnyerték a választást, sőt, kormányt is alakítottak, nyugdíjba küldve Mario Draghi (volt bankárt, a globalista pénzügyi elit meghosszabbított karját) addigi kormányfőt, aki egyébként nem választás, hanem politikai alkuk révén jutott csak a miniszterelnöki székbe.
Ugyanakkor von der Leyen szavaival az eladósodott és ezért kiszolgáltatott Olaszország kötvénykamatai meredeken emelkedni kezdtek. Ez magyarázza azt, hogy a magyarok csalódni kényszerültek az új olasz kormány politikájában, amely nem mert olyan mellszélességgel kiállni Orbán Viktor mellett, ahogy azt előzetesen várni lehetett volna.
De nem is állhatott ki, mert a folyamatosan bankválság árnyékában politizáló Meloni helyzete ezt nem engedte meg. Tegyük hozzá, hogy az pár gesztus, amit ennek ellenére tett Magyarország és Közép-Kelet-Európa irányába még mindig több volt, mint amit bármelyik másik nyugati vezetőtől kaptunk.
Eltelt két év, és Meloni vált Európa legstabilabb pozícióval rendelkező politikusává. Az EP-választások után Emmanuel Macron francia ország előrehozott választásokat írt ki, matematikai eséllyel arra, hogy a szélsőjobb győzelme esetén nem engedik neki kitölteni a 2027-ig tartó hivatali idejét.
Németországban az ellenzék és az AfD győzött, előrehozott választásokról suttognak. Spanyolországban a jobboldal győzött, és bár baloldali kormány működik, az olyan szűk többségben van csak és olyan törékeny alkuk árán tud működni, hogy minden nap ajándék nekik kormánypozícióban.
És így jutottunk el odáig, hogy ma Ursula von der Leyen kénytelen annak Giorgia Meloninak és annak az Olaszországnak hajbókolni, amellyel szemben olyan arrogánsan, fennhéjázóan viselkedett, amelynek súlyos anyagi és politikai károkat is okozott.
Von der Leyen helyzete messze nem olyan stabil, mint azt az EP-választásokat felületesen elemző cikkekből kitűnik. Lehet, hogy az Európai Néppártnak, a baloldali S&D-nek és a liberális Renew Europenak megvan a parlamenti többsége az EP-ben bő 400 mandátummal, de egyik frakció sem áll egységesen von der Leyen mögött.
Márpedig öt éve von der Leyennek csak 9 szavazaton múlott a kinevezése (az Európai Bizottság elnökét a tagállamok választják ki, de egy formális szavazáson az Európai Parlament hagyja jóvá). Ebben a kilenc szavazatos sikerben akkor még benne volt a magyar Fidesz 12 mandátuma is.
Csakhogy a Fidesz ma már nincs a Néppártban, és ha a Néppárt felveszi soraiba az ellenzéki Tisza pártot, az is csak hét pótlólagos szavazatot jelent, miközben egyet elveszít (előzetesben nincs kétségem afelől, hogy Magyar Péter pártja támogatni fogja az atlantista-globalisták kedvenc uniós vezetőjét a bizottsági poszt megszerzésében).
A Renew Europe a választások 20 mandátumot vesztett, de ezzel még nincs vége. A csehországi ANO párt, Andrej Babiš vezetésével szintén lebegteti tagságát a Macron uralta progresszív-liberális frakcióban. Nem csoda – az a nyers és primitív propaganda, amit nyugati kollégái műveltek Babišsal és pártjával, egy normálisan működő világban predesztinálja, hogy az ANO távozik a RE frakciójából.
Von der Leyennek tehát égető szüksége van erős szövetségesekre, csakhogy ezekkel nem rendelkezik. Egyelőre. Legfőbb szövetségesei átmenetileg kidőltek, és most kénytelen az olaszokra hagyatkozni. És ha Giorgia Melonira kénytelen hagyatkozni, akkor az ECR (Európai Konzervatívok és Reformerek) frakciójának kénytelen hízelegni, ami önmagában is megalázó lehet számára.
A brüsszeli bürokraták nárcisztikus szociopátiáját jól mutatja, hogy a hétfőn és kedden zajló kétnapos uniós csúcson voltak, akik szerint az EP-választások megerősítették, hogy az európai lakosság azt az irányt akarja, amit eddig is tettek. Vagyis, ők ott Brüsszelben, a több tízezer eurós fizetésükkel, döntéseik következményeitől messze tényleg elhiszik, hogy nekik jár a pozíció, mert ők tökéletesen végezték a dolgukat. Ezek közé tartozik Ursula von der Leyen is.
Jelenleg nem bízhat semmi másban, mint hogy sikerül lekenyereznie azokat a tagállamokat, akik sorsát befolyásolhatják. Magyarul: áruba bocsátja mindazt, amit hatalmában áll megtenni. Az Olaszországot bíráló médiajelentés kapcsán kiadta a parancsot, hogy az nem jelenhet őszig – vagyis az ő kinevezéséig, ha sikerül megszerezni e a bizottsági elnöki széket.
A lengyelek jelenleg a németek tenyeréből esznek, ott nem lesz gond. Gond lesz viszont a magyarokkal és a német kormánnyal. Szlovákia nem fog elmenni a falig, de el fogja kérni a támogatás árát. Ahogy Románia is, mivel nagyon úgy fest, hogy Klaus Iohannis román államfő hiába jelentkezett be a NATO főtitkári székéért – azt Mark Rutte volt holland miniszterelnök fogja megkapni. Bukarest biztosan igényt tart majd valamilyen fájdalomdíjra.
Teljesítmény? Szolgálat? Választók képviselete? Ezek nem mérvadók a jelenlegi tárgyalásokon. Brüsszelben tovább burjánzik a következménynélküliség és a progresszív szekta tempó.
Komjáthy Lóránt
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »
