A férfi nem ember: esendő, érthető, szánható hibákkal. Nem. Ő gonosz félisten, aki bárki, de főleg a nők szenvedése és vére élteti. Ezt mondja a nyugatról beáradó korszellem. Keleten nem hangoskodik, beszélnek helyette a tettek: háborúk, levágott női orrok, burkák, csadorok, saría, gyerekkatonák. Ehhez képest, itt, köztünk:
Vannak nárcisztikus,
beképzelt, önelégült férfiak, (pár százalék) aki csak eszközöknek tartják a többi embert, hogy őt élelemhez, otthonhoz, családi körhöz, kéjhez, akár nem megszokott (pl. drogos) tapasztalatokhoz juttassák. Kiemelkedni a tömegből, tündökölni akarni, főleg önmaga előtt. Magyar Pétert ilyen embernek tartom, aki feleségével szemben erőszaktól sem riadt vissza. Manipulál, ha pedig nem ő irányít és felelőséget kell vállalni, megsértődik. Megmutatja milyen gyenge is lelkileg, az alázat milyen messze van tőle.
Ők az alfák, akik közt sok amúgy kiegyensúlyozott férfi is akad. Őket irigyli a világban elért eredményeik alapján sok férfi és nő. Sok nő vonzódik hozzájuk, karakteres, erős egyéniségüktől (mely talán úgy csillog mint a gyémánt, de ugyanúgy is törik egy nem várt ütés irányától.)
Sokakat vezetnek félre ezek a hamis próféták. Mégis egyre többen nyugaton felébredve évszázados álmukból, arra jutottak, hogy őszintébben fognak élni.
Ők az őszinték.
Először is ezt a “férfi vagy, bírj ki mindent” maszlagot nem követik. Igenis joguk van nem mindent elviselni, nem mindig jófiúnak lenni, olyan értelemben, hogy mások mindig jót gondoljanak róluk.
Önmaguk előtt sem játszák a rendíthetetlen, mindig faarcú cowboy-t. Igenis megengedik a könnyeket, vagy azok megfelelőit maguknak. Pl. kimondják a bennük feszülő érzést, nevet adnak neki, bár látszólag törnek ki könnyekben, mégis engedik, hogy elnyelje őket, hogy átélhessék, és aztán tovább léphessenek.
Sírnak, vagy másképp feldolgozzák az érzéseiket (favágás az utolsó tuskóig hajtott tempóban. Kicsit macsó, de működhet.)
Ha valaki eléjük áll, hogy így meg így kell férfinak lenned, akár mert a Biblia ezt írja (pusztán Isten tekintéjére apellálnak, érveik nincsenek) nyugodt szívvel mondja ki: köszönöm, nincsen szükségem erre. “Neked kell vezetned a családod”, Nőj fel végre, ezt ki kell bírnod,” Csak családban lehetsz boldog”, “csak magányos, a saját magára, élvezeteire koncentráló férfiként lehetsz boldog”, stb. “Légy férfias!” – ez egyenesen megnevetteti. Ő már az, eljutott oda, hogy egyéniségét férfiassá tette a maga egyediségében.
Együttműködnek, másoknak is jó célokat állítanak fel, a pénzt eszköznek tekintik, és ismerik a nőket. Ma ötven év alatt aligha lehet erre a szintre eljutni, és legalább egy válás kell hozzá.
Végül vannak az alvók, a fehér lovagok. Romantikusan közelednek a nőkhöz, és hagyják hogy azok durván kihasználják őket, lenyúlják pénzzel, rengeteg sebet kapjanak gyerekvállalás esetén, vagy mert egy hárpiával kell együtt élni, hogy a gyerekeivel maradhasson, vagy reménytelen, kivéreztető harcot kell a gyerekeiért folytatnia a bíróságokon és gyámügyeken keresztül.
Forrás:ferfihang.hu
Tovább a cikkre »