Elkezdődött az oltás Budapesten

Elkezdődött az oltás Budapesten

Az oltás biztonságos, már nagy számban oltottak azzal a világon, és alig volt szövődmény – jelentette ki szombaton a közmédiának a Dél-pesti Centrumkórház főigazgatója.

Vályi-Nagy István örömét fejezte ki, hogy a 125 éves, eredetileg is fertőzőkórháznak épült Szent László kórházban, – amely a koronavírus-járványban „elsővonalas” intézmény volt, ahol a fertőzötteket ellátták – kezdték meg az oltások beadását Magyarországon.

Úgy látja, a kollégái részéről is erősödik a bizalom az oltás iránt.

A Dél-Pesti Centrumkórházba szombaton megérkezett oltóanyagok felét az ismétlőoltásig elteszik egy mínusz 80 Celsius-fokos hűtőbe. Az oltás előtt ki kell tölteni az információs lapokat, beleegyezési nyilatkozatokat. Az oltás után pedig 15-30 perces megfigyelés következik.

A főigazgató elmondta: első körben a Dél-Pesti Centrumkórház és a környező kórházak intenzív osztályain dolgozókat, majd a sürgősségin dolgozókat oltják, utána az általános osztályok dolgozóival folytatódik az oltás.

Vályi-Nagy István leszögezte: az oltás veszélytelen; és beadását követően 95 százalékban kialakul a védettség. Ezért arra buzdít mindenkit – kollégáit és a lakosságot is -, hogy oltassák be magukat.

Hírdetés

Szlávik János infektológus főorvos beoltja a Pfizer és a BioNTech által kifejlesztett koronavírus elleni oltóanyaggal Várnai Zsuzsanna főorvost a Dél-pesti Centrumkórházban 2020. december 26-án. MTI/Koszticsák Szilárd

Oltáshoz készítenek elő egy Pfizer-BioNTech vakcinát a Dél-pesti Centrumkórházban 2020. december 26-án. MTI/Koszticsák Szilárd

A Pfizer és a BioNTech által kifejlesztett koronavírus elleni oltóanyaggal teli ampullák a Dél-pesti Centrumkórházban 2020. december 26-án. MTI/Koszticsák Szilárd

Szlávik János infektológus főorvos beoltja a Pfizer és a BioNTech által kifejlesztett koronavírus elleni oltóanyaggal Kertész Adrienne osztályvezető főorvost a Dél-pesti Centrumkórházban 2020. december 26-án. Magyarországon Kertész Adrienne kapta meg az első oltást. MTI/Koszticsák Szilárd


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »