Elindult Romániában az Európa jövõjérõl szóló nemzeti vita

Elindult Romániában az Európa jövõjérõl szóló nemzeti vita

Románia szerint a jövő Európai Uniója elválaszthatatlanul kapcsolódik az egység és a szolidaritás eszméjéhez – jelentette ki kedden Klaus Johannis. Az államfő ugyanakkor kiemelte, egy „integráltabb” Unió érdekében az euróövezet és a schengeni térség megerősítésére is szükség van.

Johannis az Európa jövőjéről szóló nemzeti vita hivatalos megnyitó ünnepségén beszélt erről a Cotroceni-palotában.

Az elnök rámutatott, egy olyan válsághelyzetet éltünk át, amely prioritásaink újragondolására, az eddig megszokottól eltérő kihívásokhoz való alkalmazkodásra kényszerített mindannyiunkat.

„Ez az új valóság minden bizonnyal rányomja bélyegét az Európa jövőjéről szóló vitákra. A folyamatnak azonban nem szabad eltérnie Európa alapító eszméjétől. A polgároknak a párbeszédbe való bevonása olyan intézkedésekhez és eszközökhöz kell hogy vezessen, amelyek segítségével az Európai Unió vezetői a polgárok érdekében cselekedhetnek. A jövő Uniója Románia szerint elválaszthatatlanul kapcsolódik az európai egység és a szolidaritás eszméjéhez, egy olyan projekt ez, amelyben valamennyi tagállam és valamennyi európai polgár jólétére oda kell figyelni” – fogalmazott az államfő.

Johannis szerint szolidaritás, összehangolt munka és a megoldáskeresés melletti közös elköteleződés hiányában teljesen másképp alakult volna a koronavírus előidézte válság. Az, hogy minden európai polgárnak hozzáférése van a vakcinához, illetve hogy elkezdődhetett a gazdaságok újraindítása, mind a közös fellépésnek és az ezáltal hatékonnyá vált válságkezelésnek köszönhető.

Hírdetés

Az államfő rámutatott, „az európai projektet erősíteni kell, nem pedig újra feltalálni”, ugyanakkor kiemelte, továbbra is követni kell azokat az alapelveket, amelyekre az EU épül és amelyeket az alapító szerződések is rögzítenek.

Klaus Johannis hangsúlyozta, a világjárvány alatt Európa-szerte minden eddiginél nagyobb nyomás nehezedett az egészségügyi ágazatra, Románia esetében pedig mindezt tetézték egy olyan rendszer problémái, amely évtizedek óta nélkülözi a beruházásokat.

„Más tagállamokban is hasonló helyzet alakult ki, ami egyértelműen jelzi, hogy hatalmas beruházásokra és reformokra van szükség. Létre kell hozni egy Egészségügyi Uniót, amely garantálni tudja, hogy egészségügyi rendszereink készen állnak a kockázatokra való reagálásra” – magyarázta.

Hozzátette, egy „integráltabb” Európai Unió érdekében az euróövezet és a schengeni térség megerősítésére is szükség van, ezt pedig azoknak az országoknak a csatlakozásával lehet elérni, amelyek vállalták, hogy felkészülnek erre és tesznek is a tagság elnyeréséért, mint például Románia.

Az Európa jövőjéről szóló konferencia polgárok által vezetett viták és eszmecserék sorozata, melynek célja alkalmat teremteni arra, hogy az emberek Európa-szerte megosszák egymással elképzeléseiket a közös jövőnkről, és részt vegyenek annak alakításában – áll a konferencia uniós honlapja magyar nyelvű oldalán.

A konferencia a maga nemében egyedülálló kezdeményezés: jelentős páneurópai demokratikus eseményként új nyilvános fórumot kínál arra, hogy a polgárok nyitott, inkluzív és átlátható vitát folytassanak több fontos prioritásról és kihívásról. Ezt egy digitális platform fogja össze, amelyen keresztül a polgárok hangot adhatnak véleményüknek a számukra fontos, mindennapi életüket befolyásoló ügyekről folytatott vitákban. Még több infó az európai szintű közvitáról itt. (agerpres, hírszerk)


Forrás:itthon.transindex.ro
Tovább a cikkre »