Családi imádság szentestére

Családi imádság szentestére

Urunk Jézus születése ünnepének bensőségességét fokozhatja, ha családegyházként szenteste együtt imádkozunk. Sokak számára emlékezetes a Csendes éj című lemez, amely évtizedeken keresztül állandó kelléke volt az ünneplésnek, így az itt felsorolt dalok ismerősek lehetnek. A Győri Egyházmegye rövid otthoni szertartást ajánl, mely segíti a karácsony méltó megünneplését a családban.

Az otthoni liturgia vezetője a családfő. Tömörsége okán a szertartás kisgyermekes családokban is használható, ugyanakkor a felsorolt énekekkel akár hosszabban is lehet ünnepelni. A könnyebbség kedvéért az énekek linkelve szerepelnek az alábbiakban, így ha nem szeretnénk kinyomtatni, akár a mobiltelefon is lehet a „szertartáskönyvünk”. Vastag betűvel szerepelnek az elmondandó imádságok, a magyarázatok pedig dőlt betűvel. A szöveg ITT is elérhető PDF-formátumban.

Kezdőének: Mennyből az angyal

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.
Válasz: Ámen.
A mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme legyen mindnyájunkkal.
V: Ámen.

Lukács evangéliumában találjuk meg a születés történetét (Lk 2,1–20). Hallgassuk meg Jézus születésének történetét Szent Lukács evangéliumából:

Azokban a napokban történt, hogy Augusztusz császár rendeletet adott ki, hogy az egész földkerekséget írják össze. Ez az első összeírás Quiriniusz, Szíria helytartója alatt volt. Mindenki elment a maga városába, hogy összeírják. József is fölment Galilea Názáret nevű városából Júdeába, Dávid városába, Betlehembe, mert Dávid házából és nemzetségéből származott, hogy összeírják jegyesével, Máriával együtt, aki áldott állapotban volt. Ott-tartózkodásuk alatt elérkezett a szülés ideje. Mária megszülte elsőszülött fiát, bepólyálta és jászolba fektette, mert nem jutott nekik hely a szálláson.

Pásztorok tanyáztak a vidéken, kint a szabad ég alatt, és éjnek idején őrizték nyájukat. Egyszerre csak ott állt előttük az Úr angyala, és beragyogta őket az Úr dicsősége. Nagyon megijedtek. De az angyal így szólt hozzájuk: „Ne féljetek! Íme, nagy örömet adok tudtul nektek és az lesz majd az egész népnek. Ma megszületett a Megváltó nektek, Krisztus, az Úr, Dávid városában. Ez lesz a jel: Találtok egy jászolba fektetett, bepólyált gyermeket.” Hirtelen mennyei seregek sokasága vette körül az angyalt, és dicsőítette az Istent ezekkel a szavakkal: „Dicsőség a magasságban Istennek és békesség a földön a jóakarat embereinek!” Mihelyt az angyalok visszatértek a mennybe, a pásztorok így szóltak egymáshoz: „Menjünk el Betlehembe, hadd lássuk a valóra vált beszédet, amit az Úr tudtunkra adott!” Gyorsan útra keltek, és megtalálták Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő gyermeket. Miután látták, az ezen gyermekről nekik mondottak alapján ismerték fel. Aki csak hallotta, csodálkozott a pásztorok beszédén. Mária meg mind emlékezetébe véste szavaikat és szívében egyeztette. A pásztorok hazatértek, dicsőítették és magasztalták az Istent mindenért, amit csak hallottak, és úgy láttak, ahogy tudtul adták nekik.

Ének: Dicsőség mennyben az Istennek vagy Pásztorok, pásztorok

A család megáldásával Isten kegyelmét kérhetjük, hogy egymás között állandóan a kegyelem munkatársai és a hit hírnökei legyünk az élet különböző körülményei között (Áldások könyve, 33.o.):

Hírdetés

Áldunk téged, Istenünk,
aki azt akartad, hogy emberré lett Fiad
részese legyen a családi életnek,
hogy annak bensőséges közösségében felnövekedvén
gondjait megismerje, de örömeit is megtapasztalja.
Alázatosan kérünk tehát, Urunk,
oltalmazd és őrizd meg ezt a családot,
hogy kegyelmed ajándékával megerősödjék,
jólétet élvezzen, egyetértésben éljen,
és családegyházként
tanúságot tegyen dicsőségedről a világban.
Krisztus, a mi Urunk által.

V: Ámen.

Ének: Ó, gyönyörű szép vagy Az Ige megtestestült

Együtt imádkozzuk el az Úr imáját: Mi Atyánk…

A szolgálattevő ezekkel a szavakkal fejezi be a szertartást (Áldások könyve, 33.o.):

Az Úr Jézus,
aki családjával Názáretben élt,
maradjon mindig családunkkal,
védelmezzen minden bajtól,
és adja meg,
hogy mindig egy szív és egy lélek legyünk.

V: Ámen.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.
V: Ámen.

Az ajándékok kibontása után, vagy amíg a karácsonyfa és a betlehem otthonunkat díszíti, köré gyűlhet a család imádkozni, énekelni: A kis Jézus aranyalma; Csordapásztorok; Fel nagy örömre; Midőn a Szűz Magzatát. Eredetileg egy latin nyelvű ének az Adeste fideles. Ennek magyar változata: Jöjjetek, ó hívek. E kétnyelvű ének vidámsága az ünnep örömét mutatja; közkedvelt dallam: In dulci jubilo.

Forrás: Győri Egyházmegye

Fotó: Ács Tamás

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »