Ma már a közvetlen és a közvetett tanúk vallomásából pontosan tudni, hogy 1945. július 17-én kezdődött el a 90 magyar levente, a németországi kényszermunkára kiparancsolt 14-17 éves fiúk tömeges kivégzése Ligetfalun. Igaz, 6 fiút már korábban, a táborba érkezésük után tarkón lőttek, csupán azért, mert nem ürítették ki a zsebeiket a megadott parancs szerint, és a személyes motozáskor amerikai Camel-cigarettát találtak náluk.
A kivégzések gyorsított tempóban zajlottak, aminek két oka is volt. Egyrészt, annyian tartózkodtak már a ligetfalui haláltáborban, hogy gond volt a foglyok élelmezése és egészségügyi ellátása: már 1945 júniusában 92 fogvatartott elhunyt kiütéses tífuszjárványban. A másik ok pedig az volt, hogy a katonai titkosszolgálat nem végezte megfelelően a foglyok „eltüntetésére” kiadott parancsot, túl kevés embert végeztek ki addig a táborban. Közeledett a párizsi béketárgyalások ideje: 1945 szeptembere, és Edvard Beneš tudta, hogy az addig likvidálásra szánt személyek kivégzését a hadsereg sem lesz képes végrehajtani…
A ligetfalui megemlékezés az ártatlanul lemészárolt áldozatok emléke előtti tisztelgésen túl – amint azt Rózsavölgyi László beszédében is kiemelte – azt az üzenetet is hordozza, hogy szembe kell néznünk a múltunkkal, mert ha ezt nem tesszük meg, eltűnünk a történelemben.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
