Lengyelország és szövetségesei figyelemmel kísérik a balti-tengeri orosz flottagyakorlatot – közölte Andrzej Duda lengyel elnök pénteken az észak-lengyelországi Gdynia katonai kikötőjében tartott sajtóértekezleten.
A nyilatkozatot megelőzően a lengyel államfő a gdyniai tengeri műveleti központban egyeztetett a Balti-tengeren fennálló biztonsági helyzetről. Közlése szerint a látogatás a folyamatban lévő orosz flottagyakorlattal függ össze.
Felidézte: az Okeanszkij Scsit-2023 (Óceáni Pajzs-2023) fedőnevű, e héten kezdődött manővereken az orosz haditengerészet több mint 30 hadihajója, 30 repülőgépe és mintegy hatezer katona – elsősorban tengerészek – vesznek részt.
A gyakorlatot Lengyelország természetes módon az Ukrajnában zajló háborúval köti össze, valamint azzal a tevékenységgel, amelyet Oroszország Lengyelország keleti határainál folytat
– jelentette ki Andrzej Duda.
Kifejtette:
elsősorban a Wagner-csoport fehéroroszországi jelenlétére gondol, amely csoportot Varsó nem tart a szó szoros értelmében felfogott magánhadseregnek.
Semmi kétségem sincs arról, hogy a Wagner-csoport tevékenységét igazából az orosz kormányzat irányítja
– fogalmazott a lengyel elnök, hozzátéve: a zsoldosokat az orosz fenyegetés egyik formájának tekinti. Aláhúzta: az orosz tengeri manőverek kapcsán a lengyel és a szövetséges egységek „folytatják tevékenységüket”, nyomon követik a helyzetet, és őrködnek a térség biztonsága felett.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »