A rohanó napokon menteni a menthetőt

A napokban néztem reklámokat, bolgár és magyar csatornákon. (A kettő tök ugyanaz, mindkét országban a reklámok 90 %-a nyugati import, jó esetben tisztességesen lokalizálva.) Általában nem szoktam ilyet tenni, normál élő tv-t ritkán nézek, filmeket meg soha, márpedig azok megszakításaiban van a legtöbb reklám.

A reklám a liberális világnézet kvintesszenciája. Nyilván nem maga a reklám, hanem az a szerkesztett valóság, melyet a reklámok világa felhasznál háttérnek.

Ebben a világban nincsenek normális emberek, csak nagyon boldogok és nagyon szomorúak. A kettő között az átmenet pedig mint egy bábjátékban vagy szappanoperában: azaz indokolatlan és azonnali, jellemzően az ember boldogtalan, míg nem jut a imádott termékhez, majd teljesen boldog lesz, amint hozzájutott. De mindez annyira gyerekes, hogy teljesen ártalmatlan, hiszen nyilván nem létezik olyan ember, aki komolyan veszi, hogy a Coca-Cola ivása vidám mosolyogva ugrálást eredményez. Az ilyen reklámok nem okoznak semmilyen kárt, hiszen mintha rájuk lenne írva nagy betűkkel “csak reklám, nem valóság!”.

Hírdetés

A baj az reklámbeli átlagember mint példakép. Először is felszínes marhaságoktól szinte transzba esik, pl. mert hófehér lett a fehér ing. De ez igazi baj a rohanás, a stresszes élet mint normálisnak való bemutatása: az ideális ember ezek szerint egész nap dolgozik, nincs ideje semmire, reggeltől estig rohan, nem eszik rendesen, s ráadásul baromi büszke magára, hogy ilyen aktív tagja a társadalomnak. Aki nem így él, az nyilván egy nyomorult haszontalan parazita a társadalom nyakán.

Gyakorlatilag a reklámokkal lett behozva a hollywoodi álomember, akinek a munkáján kívül nincs élete. Persze a hollywoodi verzióban az álomember el is éri álmalt, felfigyelnek rá, hogy milyen szorgos, kiemelik, majd milliomos lesz, persze milliomosként is dolgozik, de immár sok pénzért. Aki pedig csak dolgozik, de sose lesz milliomos, az vessen magára: nyilván csak ő a hibás ezért. Hiszen csak szorgalmasabban kellett volna dolgoznia, nagyobb átéléssel, s milliomos lett volna!

Nem beszélve az egész ideológia hamisságáról (valójában éppen azok a leggazdagabbak nyugaton, akik semmit se dolgoznak), abszurdan káros mindez. S sajnos a fiatal nemzedék egy jelentős része komolyan veszi mindezt.

Tudatosan harcolok mindez ellen személyes életemben is. Pl. néha céltalanul üldögélek, nézek magam elé. Hosszasan olvasok csupa olyasmit, aminek semmi gyakorlati haszna. Antipörgök.


Forrás:bircahang.org
Tovább a cikkre »