A magyar-lengyel barátság is felragyog Visegrádon

A magyar-lengyel barátság is felragyog Visegrádon

Észak-Lengyelországból, Malborkból – ahol egy csodálatos vár emelkedik – most először jönnek a hagyományőrzők, ők hozzák a király megszemélyesítőjét. Biztos vagyok benne, hogy nagyon jól fogják érezni magukat, és jó hírünket viszik a baráti országba – fogalmaz Cseke László.

palotajatekok.hu

Bajvívó Magyarok Hagyományőrző és Sport Egyesület vívóversenye, Károly magyar király lovagi tornája, A Szent György Lovagrend Zoboraljai Apródképzőjének bemutatója (Felvidék), Követek fogadása Mátyás király udvarában – ilyen programok is lesznek a Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok három napjában. Az immár a 39. alkalommal megrendezett eseménysor pénteken reggel, július 12-én 10 órakor a Visegrádi Viadalok című hagyományőrző vívóversennyel kezdődik a Városi nagyparkban. Ezen a Magyar Buhurt Szövetség rendezésében Csehország, a Felvidék, Lengyelország, Ausztria, Franciaország és Erdély képviselteti magát. A Pro Visegrád Kulturális Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetőjét, Cseke Lászlót kérdezte a Gondola.

– Kázmér lengyel király lovagi tornája is sorra kerül a tornapályán, nyomatékot adva az évezredes magyar-lengyel barátságnak. Miért fontos ez különösen ma, amikor a jelenlegi varsói miniszterelnök bontani igyekezik a magyar-lengyel barátságot?

Cseke László (balra) a tavalyi Palotajátékokon – palotajatekok,hu

– Nem fog sikerülni neki. Az a közép-európaiság, amelyet mi itt minden évben megtapasztalunk, nagyon erőteljes és életteli. Kulturális értelemben Krakkó, Bécs, Prága, Budapest egy régió. A V4-ek közössége, melyet itt, Visegrádon alapított meg Antall József, politikailag most lehet, hogy akadozik, de kulturálisan virágzik és virágozni is fog. Észak-Lengyelországból, Malborkból – ahol egy csodálatos vár emelkedik – most először jönnek a hagyományőrzők, ők hozzák a király megszemélyesítőjét. Biztos vagyok benne, hogy nagyon jól fogják érezni magukat, és jó hírünket viszik a baráti országba.

Hírdetés

– Tárlatvezetés Mátyás király termeiben és kertjében – ez is a Palotajátékok programpontja. Miért kell elevenen tartanunk a Bécset is elfoglaló magyar uralkodó emlékét?

palotajatekok.hu

– Mátyás király emlékét nagyon könnyű elevenen tartanunk, mi inkább valamennyire visszafogni akarjuk ezt, hiszen alapvetően Nagy Lajos építette a visegrádi királyi kastélyt, természetesen Zsigmond király, majd Hunyadi Mátyás is gazdagította ezt az értéket. A közelmúltban is felszínre bukkant egy világra szóló lelet a királyi palota mellett, a mai teniszpályánál. Hallatlan sok kincs rejtőzik Visegrád körül, sok különleges érték, amely a gazdag múltról szóló tudásunkat kiegészítik. Ismeretes, hogy a Herkules-kút párját ritkítja Európában, egyedül Itáliában mutathatnak fel hasonlót. Ezeket az elő-előkerülő kincseket nagyban köszönhetjük Mátyás királynak. A Palotajátékokra eljövők sok különleges élményt kapnak ezektől a történelmet idéző különleges tárgyaktól, műkincsektől is.

– „A kard öt évezrede” című időszaki kiállítás megnyitója kerül sorra. Önök a Szent György Lovagrend katonai hagyományőrző tagozatával csaknem két évtizede vesznek részt a Balassi Bálint-emlékkard Bálint-napi ceremóniáján, lovagjaik adják a szablyák díszőrségét. Hogyan erősíti ez föl a Palotajátékok tartalmát?

palotajatekok.hu

– A Duna folyami leletanyaga gyakran ad különleges meglepetéseket, számos fegyver, köztük kard kerül elő a mederfenékből. Különlegesség az avar kori kard, a VII-VIII. századi szálfegyver. Ez is megtekinthető a kiállított anyagban. Ezek látványa maradandó élményt ad a Palotajátékok látogatónak, hiszen a kard a legférfiasabb fegyver.

Molnár Pál


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »