A Gedeon bácsi szerzőjének munkássága előtt tiszteleg hétvégén a Dankó Rádió

A Gedeon bácsi szerzőjének munkássága előtt tiszteleg hétvégén a Dankó Rádió

Payer András EMeRTon-díjas zeneszerző, énekes, a hazai könnyűzenei élet korábbi meghatározó alakjának életművét helyezi a Dankó Rádió következő tematikus hétvégéjének középpontjába augusztus 3-án és 4-én.

Payer András apja hivatását folytatva gyógyszerészként végzett, de korán elkezdett foglalkozni a zenével. 1961-től a magyar zenei élet meghatározó alakja volt szerzőként és előadóként egyaránt. Szinte az egész magyar élvonal énekelte, illetve énekli azóta is dalait. Számtalan slágerét vitte sikerre többek közt Záray Márta, Vámosi János, Koós János, Toldy Mária, Zalatnay Cini és Aradszky László, kezdeti korszakában pedig Koncz Zsuzsa, Szécsi Pál, Korda György, Katona Klári és Komár László is énekelték szerzeményeit. Hofi Géza első sikeres nagylemezének jelentős részét is ő írta. Az együttesek közül az 1960-as és 1970-es években az Omega, az Illés, a Bergendy-együttes, valamint a Magyar Rádió Big Bandje is műsorán tartotta a Payer-dalokat, akárcsak később a fiatalabb generáció együttesei, a Cotton Club Singers és a Republic.

Hírdetés

A több évtizedet meghatározó és kiemelkedően jelentős szerzői munkásságát EMeRTon-díjjal is jutalmazták. A magyar zene rádiója, a Dankó Rádió tematikus hétvégéjén Payer András legkiválóbb szerzeményeivel és vele készült korábbi interjúrészletekkel várja hallgatóit a Jó pihenést! és a Szív küldi szívnek szívesen című műsorokban.

Payer András tematikus hétvége – augusztus 3-án és 4-én a Dankó Rádióban.

(Sajtóközlemény)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »