Férfi vagy nő? Kicsoda valójában Imane Khelif, a transznemű ökölvívó?

Férfi vagy nő? Kicsoda valójában Imane Khelif, a transznemű ökölvívó?

Imane Khelif, a név, amelyről az egész (nem csak a sport)világ beszél a párizsi olimpiai játékok hatodik versenynapja után. De valójában ki ez az algériai nő (vagy férfi)?

Imane Khelif 1999-ben született és Algéria északnyugati részén nőtt fel. Gyermekkora óta nem volt könnyű a helyzete. A szomszédos faluba járt iskolába, de ahhoz, hogy fizetni tudja a buszt, fémhulladékot kellett árulnia.

Ami a sportkarrierjét illeti, a bokszról eleinte szó sem esett. Gyerekként focizni kezdett. Abban a döntésében, hogy a bokszot választotta, az édesapja is szerepet játszott, aki nem helyeselte a női ökölvívást. A ma 25 éves sportoló csak később kezdett el bokszolni, bokszkarrierje pedig 2018-ban indult be igazán, mikor ő lett az első algériai nő, aki világbajnokságon döntőbe jutott, ahol végül azonban vereséget szenvedett.

Egy évvel később könnyűsúlyban képviselte Algériát, és a 33. helyet szerezte meg. Két évvel később Tokióban már az olimpiai játékokon debütált, ahol a negyeddöntőig jutott. Az első nagy siker tavalyelőtt született a világbajnokságon. Khelif útja csak a döntőben ért véget, amelyben alulmaradt holland ellenfelével szemben.

Botrány az olimpián: Egy magát nőnek valló férfi 46 másodperc alatt elpüfölte női ökölvívó ellenfelét

A tavalyi világbajnokságon is bejutott a döntőbe, de az aranyért vívott meccs előtt kizárták. Bár az Algériai Olimpiai Bizottság eleinte azt állította, hogy egészségügyi okok miatt nem versenyezhet, az igazság más volt: a Nemzetközi Bokszszövetség nem engedte ringbe, mert magas volt a tesztoszteronszint a szervezetében.

A Nemzetközi Bokszszövetség (IBA) elnöke, Umar Kremlev szerint a DNS-vizsgálatok kimutatták, hogy XY kromoszómái vannak. Khelif akkor azt állította, hogy összeesküvésről van szó, és a Sportdöntőbíróságnál fellebbezett, amit azonban később visszavont, így jogilag kötelező erejűvé tette az IBA döntését.

Mindezek ellenére az algériai transz bokszoló indulhatott a párizsi olimpián. Ezt az a helyzet tette lehetővé számára, hogy az ökölvívó tornát nem az IBA, hanem a Nemzetközi Olimpiai Bizottság rendezi. A NOB pedig azt állítja, hogy az útlevele szerint Khelif nő, és semmi sem akadályozza meg abban, hogy a ringben versenyezzen.

Az olasz Angela Carinivel vívott harca azonban óriási érzelmeket váltott ki. A meccs 46 másodperc után véget ért, az olasz ökölvívó egyetlen kemény ütés után sírva távozott, és nem akarta folytatni.

Hírdetés

„Ez nem helyes. Számomra ez nem veszteség. Emelt fővel, de megszakadt szívvel távozom. Életem meccse lehetett volna, de abban a pillanatban azt mondtam magamban – elég volt. Mindenekelőtt az életemet kell megvédenem” – mondta a meccs után az olasz bokszoló.

És hogyan reagált az egész helyzetre Khelif? „Azt mondják, nem szabad nőkkel versenyeznem. De nem én teremtettem magamat, hanem Isten teremtett ilyennek” – védekezett.

Hámori Luca negyeddöntős, de a tesztoszteron- és nemi teszteken megbukó algériait kell legyőznie szombaton

J. K. Rowling és Musk is tilakozik

A Khelif és Carini közti meccs sok szurkolót felháborított. Azt követelik, hogy az algériai ne folytathassa a tornát. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság azonban nem lát problémát. „Minden sportoló, aki részt vesz a párizsi olimpiai ökölvívó tornán, betartja a versenyre való jogosultság és a nevezési szabályokat, valamint minden érvényes orvosi előírást“ – áll a közleményben.

Az ügyben megszólalt a szexuális kérdésekben rendkívül aktív és harcias J.K. Rowling írónő is, aki szerint egy fiatal női bokszolótól most mindent elloptak, amiért dolgozott és edzett, mert megengedték, hogy egy férfi ringbe szálljon vele.

Elon Musk Tesla/Spacex/X vezér arra az elentmondásra hívta fel a figyelmet, hogy a a világ több országában teljesen eltérően szabályozzák a részvétel nemi feltételeit, és a vita emiatt jelenleg feloldhatatlan.

Időközben Khalif egy korábbi ellenfele, az ír Amy Broadhurst kiállt az algériai sportoló mellett, arra hivatkozva, hogy neki és több másik női sportolónak már sikerült legyőznie a ringben.

„Személy szerint nem gondolom, hogy bármit is tett, az „csalás” lenne. Szerintem egyszerűen így született, ez nem olyasmi, amit irányítani tudna. Az a tény, hogy már kilenc nő legyőzte korábban, mindent elmond” – írta Broadhurst az X-en.

sportweb.sk, Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »