A libanoni hatóságok "önkéntes visszatérő menekültek" egy újabb konvoját indították el kedden Szíriába. Mintegy háromszáz migráns regisztráltatta magát a szíriai hatóságoknál arra, hogy a konvojjal hazautazzon.
A libanoni biztonsági szervek szerint hazájukba önkéntesen visszatérő emberekről van szó.
Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) közölte, hogy az intézkedés a felügyelete alatt történt. Több alkalommal ment már hasonló konvoj Szíriába, legutóbb tavaly novemberben.
"Ez egy rémálom. Félek, hogy mi lesz a fiammal. Biztosan be fogják hívni katonai szolgálatra" – mondta a konvojban utazó egyik szíriai asszony. Egy másik szíriai nő viszont, aki évek óta élt a szíriai határhoz közeli Arszál menekülttáborban, és most két lányával és unokáival kelt útra, azt mondta: örül annak, hogy visszatérnek a saját házukba. "Jobb lakni egy olyan házban, amelynek van teteje, mint egy sátorban" – tette hozzá.
Az Európai Unió az illegális bevándorlás megfékezése végett május elején hozzávetőleg egymilliárd euró támogatást ígért Libanonnak.
Az UNHCR nyilvántartása szerint mintegy 800 ezer szíriai menekült él a súlyos gazdasági válsággal küszködő Libanonban, de a helyi hatóságok adatai alapján valódi számuk elérheti a kétmilliót, ami azt jelenti, hogy a népességszámhoz viszonyítva a kicsiny közel-keleti országban él a legtöbb külföldi menekült a világon.
(MTI nyomán)
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »