Június szülöttétől, Weöres Sándortól választottunk verset a következő hétre. Mégpedig egy igazi gyerekkori verset, játékosat-ritmusosat, felejthetetlen szófordulatokkal és képekkel. Az idő „számolatlanságát”, gazdagságát kívánjuk kedves Olvasóinknak a ránk köszöntő nyárra. Kezdjük gondolatban Csöngén, ebben a Vas megyei faluban, egy száz évvel ezelőtt élt álmodozó gyermek látásával.
GYEREKKOR
Gyerekkoromban réges-régen
fenn ültem én is a szekéren.
Gabonát vittünk a malomba,
vagy burgonyát, répát, halomba.
Mindig közelbe, mindig lassan,
s ömlött az idő számolatlan.
Mert oly lassacskán folyt az élet,
a közelség is messzeség lett.
Köröttünk utak sokasága
ágazott szerte a világba.
Elálmodozva mindent láttam
a nem-látványos pusztaságban.
Hol az ég-kékre felhő omlott,
láttam a sziklás tengerpartot.
Hol szél borzolt bozótba, sásba,
itt a nagyváros morajlása.
A kordét csikók röpítették,
ez volt a szédítő sebesség.
Mit ott átéltem, ahhoz mérten
most minden élmény törpe nékem.
Kép: Munkácsy Mihály: Dűlő szénásszekér (1868)
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
